Esküvőtől az első stimulációig

A tavaly nyár pillanatok alatt elrepült. Az esküvővel kapcsolatos feladatok egyre csak felduzzadtak, ahogy közeledett a nagy nap.

Minden olyan volt, mint ahogy megálmodtam. A ruhám, a szertartások, a vacsorahelyszín, a sok vendég, az ételek, a zenekar, stb. egyszóval tökéletes volt.

Kicsit sem túlzás azt mondani, hogy ez volt életem legszebb napja. 

Egy dolog vetett árnyékot csak a felhőtlen boldogságomra, hogy a húgom és a bátyám nem voltak ott....kicsit szövevényes a családom, mert a szüleim gyermekkoromban elváltak és mindenki alapított új családot....4-en vagyunk tesók 3 alomból. :-)

Hetekig úgy éreztem magam, mint akit feltöltöttek egy hatalmas dózis boldogsággal. Mint valami drog, amitől örökre függő leszel...

Emellett megnyugodtam és sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam. Mindenki kérdezgette utána, hogy na milyen a házasélet, és hogy változott-e valami. Igen, nekünk változott, sokkal jobb lett. Toleránsabbak vagyunk és figyelmesebbek egymással. talán az érzelmi kommunikáción is sikerült sokat javítanunk és többet beszélgetünk a "mi " dolgunkról, a babáról és a múlt történéseiről. Egyszóval szorosabb lett köztünk minden szál és én ennek nagyon örültem és örülök ma is.

Így már együtt tudtunk belekezdeni életünk legfontosabb feladatába!

Az esküvő utáni első ciklusnapon  kellett jelentkezni a Reprodukciós Osztályon. Nekem szerencsém volt, mert a hiszteroszkópiához - a műtételőkészítés során - készített leleteimet mind elfogadták (vér, vizelet, ekg, tűdőröntgen, citológia, stb...). Emellett még számos más leletem volt, amit fel lehetett használni. Gyakorlatilag a hepatitisz és aids (meg talán rubeola és még mások)  vizsgálat kellett a hormonpanelen és P. andrológiai vizsgálatán kívül.

A vérvételre meg is kaptam a papírokat, így a szeptember a vizsgálatokkal telt el.

Andrológushoz anyu barátnőjéhez mentünk. Edit tündéri...P. jól be volt tojva, de aztán minden rendben zajlott, leszámítva hogy a mintaadással voltak gondjai. Áthidaltuk a problémát és végül 2 óra alatt abszolváltuk a feladatot...

Ezt a vizsgálatot a Klinikán is megismételték és az lett az eredmény, hogy a mennyiség és a minőség rendben van, de a mozgásirány nincs. Valahogy úgy magyarázta a doki, hogy alacsony az olyan sejtecskék száma, mely egyenesen előre tud haladni és sok amelyik össze-vissza cikázik...

Az októberi ciklusban, így akkor már elvileg történhetett volna valami..., de nem történt, mert az orvos szerint cisztám volt, amit a hormoneredményeimből látott, így egyes vizsgálatokat októberben meg kellett ismételni.

Október második felére minden vizsgálatunk kész volt, a megismételtek is. FSH: 12,5 ehhez nem túl jó ösztradiol, magas prolaktin. Többi rendben.

Az FSH-ra visszatérve, első alkalommal 8,3 volt, majd utána 5,2 és aztán a 12,5. Ez mind ciklus 3. napi eredmény. Elég széles skálán mozognak, nem gondoltam volna hogy ezek az értékek hónapról-hónapra, ciklusról-ciklusra ennyit változnak :-)

Nem voltak túl fényesek az eredményeim, az orvos elmondta, hogy a megemelkedett FSH szépen mutatja a petefészek alúlműködését (esetleges leállását). Első találkozáskor ő egyből lombikot javasolt, de most viszont nem. Azt mondta, hogy próbáljunk meg egy kísérleti stimut a következő ciklusban, hogy megismerje a szervezetem, hogy hogy reagálok a gyógyszerekre. De, hogy ne vesszen kárba a hónap, lenne egy inszemináció. Ha pedig nem sikerül, akkor utána lombik. Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a petefészek kiürül, nem javasolt csak úgy stimulálgatni és elpocsékolni a még meglévő petécskéket.

A magam részéről teljesen szimpatikusnak tartottam a hozzáállását a dolgokhoz.

Bele is vágtunk volna novemberben, de már le volt foglalva a kéthetes nászutunk. Így az első stimuláció átcsúszott decemberre. A nászút csodálatos volt, örök emlék. ♥♥♥

Decemberben minden rendben volt, nem volt se ciszta, se semmi. És  - már nem lepődtem meg annyira - az FSH-m megint normális értéket produkált, így minden adott volt az eredményes stimuhoz.

Nagy volt a tét, főleg azután, hogy az utóbbi alkalmakkor nem sikerült peteérést igazolni. Az forgott kockán, hogy egyáltalán van-e még petécske egyáltalán.

Clostyl-t kaptam Fostimon szurival kiegészítve.Emellett bromocriptint a magas prolaktinra.

Cudarul voltam tőle, a ciklus 3. napján kellett elkezdeni 2x1-es, szokásos adagban. Majd az utolsó gyógyszernapon kaptam egy szurit is mellé. A bromit pedig minden este félbetörve. (félbetörni nem lehet amúgy, mert pici vacak tabletta, így késsel bénázok mindig, vagy sikerül, vagy összetörik...)

A 10. cn-on volt ultrahang és láss csodát, a doki felkiabál, hogy van két tüsző!!! Éljen, éljen. :-) Nagyon örültem, de volt egy kis baj. Mindkét tüsző a jobb oldali petefészekben lapult, ahol nekem sajnos nincs petevezetőm...szóval tök jó hogy növekedtek, csak éppen nem lehetett őket használni. Az orvos azt mondta, így inszeminációnak sincs értelme, mert nem nagyobb az esély, mintha spontán próbálkozunk.

Azt kérte, 2 nap múlva próbálkozzunk spontán együttléttel :-) és 3 nap múlva menjek ismét ultrahangra. Így is történt. a 13 cn-on már 3 petécske volt, de mind a rossz oldalon. Kicsit szomorú voltam, de örültem, hogy van egyáltalán. Annyira fájt akkor már a hasam, hogy szinte biztos voltam benne, hogy tüszőrepedés van, de nem volt. Az orvos szerint 24 órán belül volt várható az ovuláció. Így még dolgozzunk rajta! :-)

Azért jó tudni, hogy a félidős fájdalmaim előre jelzik az ovulációt. Ezt sosem tudtam pontosan, hogy előtte, alatta, vagy utána történik meg a nagy kiszabadulás :-)

Jó lenne ha minden hónapban érezném ezt :-)

A december eléggé zaklatott volt, nem éreztem jól magam, leginkább a hányingerem zavart. Fokozódott az éjszakai izzadásom és mindig volt valami bajom. Alig vártam, hogy végre kiürüljenek a szerek a szervezetemből. Később tisztázódott bennem, hogy nem is a clostyl, hanem a bromi csinálja mindezt. Úgy éreztem , mintha nem a sajátom lenne a testem, nem ismertem magamra. Na és olyan székrekedést kaptam a gyógyszerektől, hogy azóta is szenvedek vele...A hangulatom és a lelkiállapotomra pedig a közöny a leginkább találó szó. Semmi sem érdekelt és minden mindegy volt. Ez viszont a clostytól volt, mert utána ez enyhült.

Az orvos azt mondta, hogy ez majd jobb lesz, ha a szervezet hozzászokik a gyógyszerekhez, akkor nem fog ilyen reakciókat produkálni. Részben igaza lett, azóta jobb valamivel.

Az ünnepek gyorsan és érdektelenül teltek így a closty hatása alatt...ez az első év, hogy még karácsonyfát sem akartam...egyszerűen nem tudtam ráhangolódni az ünnepekre. Ehhez a hangulathoz adott egy plusz lökést az is, hogy szenteste a férjem öccse és a felesége bejelentették, hogy babát várnak. A sógornőm már a 18. hétben volt, még jó hogy szóltak...tele volt a lelkem zavarodottsággal, az egyik oldalam mérhetetlenül örült, a másik oldalam pedig mérhetően nem...Szégyelltem is magam emiatt, de persze disztingváltam, senki sem vett ebből az érzelmi hullámból észre semmit. Nem egy intelligens hozzáállás, de nem tudok mit csinálni. Nem tudok nyitott szívvel a kismamákra és a kisgyermekes anyukákra nézni. Mindig a saját szerencsétlenségünket juttatják eszembe. Nem tőlük irigylem, ami nekik megadatott, hanem magamat sajnálom, hogy nekem még nem ...

A sógoromékkal is így voltam...nekik minden elsőre, (na jó vagy másodikra) sikerül és utána minden úgy van ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nekik ilyen szerencsés a csillagzatuk :-)

Azért ehhez tudni kell, hogy én megéreztem hogy állapotos, de letagadta. Aztán még pont a karácsonyi vacsi előtt kérdeztem lelkesen a sógoromat, hogy Na? Sokasodtok végül?  Erre jól leteremtett. hogy ne zaklassam és hogy elrontom mások örömét. Nem értettem mire érti ezt, kértem, hogy fejtse ki bővebben, de nem tette. Majd egy óra múlva megvolt a nagy bejelentés. Szóval ez nagyon rosszul esett és az is, hogy nem mondták el korábban. Pont nekem, aki ezzel kel és fekszik egy ideje...igazán megértettem volna, ha nem akarnak időelőtt szólni mindenkinek...Lehet, hogy túlmisztifikáltam a dolgokat mert hajlamos vagyok rá...:-) de nagyon érzékeny voltam, na meg vagyok is és könnyen megbántódom...

Az egész szentesti bejelentés eredménye az lett, hogy a dec. 25.-ét végigbőgtem. Sok volt a feszültség, jót is tett, megkönnyebbültem.

A sógornőmék az ünnepek után nem voltak hajlandóak megmutatni az ultrahang felvételt, és a Mik az esélyes gyermeknevek? kérdésre pedig azt válaszolták, hogy majd megtudom, ha megszületik. Itt rá kellett döbbennem, hogy nem én leszek az, akit bevonnak a történésekbe, akivel megoszatanak majd dolgokat, gondolatokat. Azt hiszem többet vártam tőlük, mint kellett volna. Azt vártam, amit egy baráttól, testvértől várnál...már nincsenek elvárásaim és nem akarok részese lenni a folyamatoknak. Tudomásul vettem, hogy nem tartanak rám igényt. Ő nem a barátnőm ezek szerint, - csak én hittem -  hanem csak a férjem öccsének a felesége. Nem tudom, hogy tudok-e rá így tekinteni a jövőben.

Jó lenne ha a helyén tudnám kezelni ezt és még sok más dolgot...

Rengeteg tanulnivalóm van még az életben!!!!

A szilveszter pont annyira volt izgalmas, mint a karácsony...de az Újév új meglepetéseket tartogatott.

Kezdésnek rögtön mensivel ajándékozott meg...