Blighted Ovum

Azt hiszem nagyon sokat vártunk ettől a találkozástól. 

A doki kedves volt, de mint mindíg, nagyon sietett. Nagyon izgultam, hogy mit fog látni, mondani. De nem mondott semmit. Csak forgatta az ultrahangot, de nem beszélt. Sejtettem hogy baj van. Majd megszólalt: "Nem akarom elkeseríteni, de én itt nem látok semmit!" Mi az hogy semmit?? Hova lett a baba? Vagy most mi van, legutóbb is és azelőtt is látta és nyugtatott hogy minden rendben van, nem kell nagyobbnak lennie, és és és csak úgy ömlött ki belőlem minden néhány másodperc leforgása alatt. Azt is megkérdeztem, hogy ne haragudjon, de 4 hét alatt teljesen elhalt és fel is szívódott az embrió, hogy hogyan nem látta ezt már a 6, vagy a 8 hetes ultrahangnál....Össze-vissza hadovált, és letagadott dolgokat, amit korábban mondott. Mivel soha nem adott papírt, semmit sem tudtam igazolni, hogy elhangzott volna....

Azután kérdeztem hogy akkor most hogyan tovább. Felvetettem neki a kivizsgálás lehetőségét, azért mégis egy méhen kívüli, most meg egy elhalt embrió. Talán nyugodtabb lennék ha pár vizsgálatot megcsinálnánk. Pld, vérvizsgálat és egyéb, de még alapnak számító vizsgálat. Erre azt mondta, hogy statisztikailag a méhen kívüli terhesség nem számít sikertelen terhességnek, vagy vetélésnek (akkor minek számít, balszerencsének???), mert a TB csak két vetélés után tekint habituális vetélőnek és akkor támogatja ezeket a vizsgálatokat. Azt hiszem rosszul hallok....pár szaros vérvizsgálatról lett volna szó...és ha ezen múlik, akkor persze ki is fizettem volna, mint ahogyan ezt később meg is tettem...

A következő munkanapon be kellett mennem a Klinikára, ott készült újra ultrahang, amely ismét megerősítette, hogy a petezsákban nincs életjelenség.

Dr. Á. azt mondta, hogy döntsem el én, hogy megvárom-e, míg a természet elrendezi a dolgokat, vagy művi befejezés lesz. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ő az orvos, miért nekem kell ezt eldöntenem....Azért az nem mellékes, hogy a petezsák ekkor már 14 cm volt. Végül a befejezés mellett döntöttem, mert az ultrahangos orvosnő azt mondta, hogy ekkora petezsáknál olyan fájdalmas az öntisztulás és akkora vérzéssel járhat, hogy könnyen kórházba kerülhetek. Dr. Á. még arra sem volt képes, hogy maga végezze a műtétet, lepasszolt egy kollégájának...Mondanom sem kell, hogy itt véget is ért a mi "együttműködésünk" vele egy életre. Edina, aki korábban ajánlotta őt, később az én esetemből okulva a másik orvost választotta. Jól is járt vele szerencsére. Ilyen pasis kisbébit, mint az övé...talán még sosem láttam. Most már több, mint fél éves :-)

Azt hiszem ez fordulópont volt az életemben, azóta megváltoztak dolgok bennem és a működésemben is. A testem nem fogadta el azt a tényt, hogy a babánk elment. A terhességi tüneteimből egyedül a gyomrot érintő tünetegyüttes (hányinger, émelygés, gyomorégés, stb) múlt el, minden más megmaradt. És azóta is tart...emelkedett a hőm (5 mérésből legalább 3 alkalommal 37 felett van 1-2 tizeddel), az arcbőröm sokkal szebb, éjszaka kijárok pisilni és alvás közben izzadok, mint egy ló. Van hogy éjjel 2-3x át kell öltöznöm. A mensim pedig nagyon gyenge ahhoz képest amilyen korábban volt.

A körzeti doki nyugtatót javasolt, de persze nem szedem... 

(Ez az éjszakai izzadás a mai napig megmaradt, sőt most az elmúlt időszakban rosszabb lett. Én arra gondoltam, hogy a stimulációs gyógyszerek miatt, de a doki azt mondta, hogy az nem okozhat ilyet. Lehet, hogy ez is idegi alapon van...és egy pszichomókust kéne keresnem :-))

Teljesen átfordultak ezután bennem a dolgok, a gyerekről csak a műtétek és a rossz dolgok jutottak eszembe, a libidóm pedig kb. -50-re csökkent. Azt hiszem így védekeztem az újabb terhességgel szemben ami akkor csak rossz érzéseket és fájdalmat juttatott eszembe.

Az okokat tekintve minden csak találgatás. Bár magamat is hibásnak érzem, mert sok rossz gondolatom volt abban a 12 hétben és sokszor elbizonytalanodtam, hogy vajon elég erős a kapcsolatunk egy gyerek felneveléséhez. Korábban írtam, hogy P. hogy állt a dolgokhoz, hogy nem hagyott örülni...amíg nem halljuk a szívverését...és igaza lett, mindig figyelmeztetett, hogy ne éljem bele magam...talán mert emiatt egyedül éreztem magam, azért voltam bizonytalan. Nem tudom. De tény hogy voltak rossz gondolataim.

Egyébként ami furcsa egybeesés lehet az az, hogy mindkét terhességemnél, illetve közvetlenül előtte E. Colit találtak a vizeletemben, amit különböző, általában dupla dózisú antibiotikummal kezeltek. A második babánál, már terhesség alatt kellett elkezdenem a kúrát. A méhen kívüli esetében pedig a megtermékenyítés előtt kb  1 nappal hagytam abba. Lehet hogy ez nem jelent semmit, de nekem mégis feltűnt. A nőgyógyászok szerint nem lehet összefüggés.

A kapcsolatunknak sem tett túl jót az, ami történt. A férjemről tudni kell, hogy nem egy lelkizős-kibeszélős típus. Inkább az a szőnyeg alá söprős fajta. Én meg az ellenkezője. Nehezen viseltem, hogy nem beszéltük meg ami történt, hogy nem borultunk össze sírva, hogy nem kérdezte meg mitől vagyok ilyen szomorú...Neki így könnyebb volt, de nekem nem.

Úgy éreztem, hogy el kell terelni a gondolataimat erről a témáról, túl kell lépnem rajta, nem elfelejteni, csak feldolgozni és elengedni. Elsőre kicsit szokatlan lehet ilyen helyzetben, de kitaláltam magamnak egy indokolt mentséget arra, hogy miért ne vágjunk bele újra a bébiprojektbe: Ha már így alakult, akkor viszont tarthatnánk esküvőt :-) P egyetértett ezzel. Így én az októberi műtét után novemberben belevetettem magam az esküvőszervezés ügyes-bajos dolgaiba! :-)

Időre volt szükségem, hogy túllépjek és újrakezdjem, elengedve a félelmeimet, hogy én is akarjam, igazán akarjam.