2014. január 31., péntek

Új ciklus

Az egész hét pocsék volt, már ami a hangulatomat illeti. A mélypont azt hiszem a szerda este volt, amikor a sógornőmék meglátogattak minket. Már a 20. hétben van, nagyon kis formás pocija van már. Volt ott fejkörfogat, meg névválasztás, meg mekkora korában viszik síelni, meg ultrahangfelvétel DVD-n, amit 2x néztünk meg, mert P. az elsőről lemaradt. Én meg többször kimentem a kertbe, mert majdnem elbőgtem magam. Aztán végül a "felrakom a vacsit és mindjárt jövök szöveggel" galád módon elsomfordáltam....

3 tesztet csináltam P. unszolására, de persze mind negatív lett. Ő úgy gondolta, hogy amíg nem jön meg, addig van esély. Hiába mondtam, hogy akkor a teszt már kimutatná...Sőt még másfajta tesztet is vetetett velem, hátha az itthoni nem jó...Ilyen lelkesnek és reményekkel telinek régen láttam és ez jó.
Volt idő, amikor úgy éreztem, hogy csak én vágyom ennyire gyerekre...de már tudom, hogy ő is :- )

A kételyek szertefoszlottak, végre megjött. Késett 2 napot, gondolom a gyógyszerektől. A múlt hónapban ugyanez volt, ugyanígy két nap késéssel.

Azonnal hívtam is a SOTÉ-t, hétfőre kaptam is időpontot dr. M-hez. 

Nagyon izgatott vagyok, hogy mit fog mondani. Inszemináció, vagy lombik? Ez itt a kérdés!! Mivel eddig minden hónapban más véleményen volt ebben a kérdésben, így kiváncsian várom, hogy hétfőn vajon milyen lábbal kel fel...:-)

Nem tudom, őszintén nem tudom melyik lenne a jobb.

Ami viszont megnyugtat az az, hogy új erőre kaptam, lezártam a januárt és reményekkel tele vágok neki a februárnak.

Hátha ez lesz a mi hónapunk :-) 

UI: A játékot nem feledtem :-)

2014. január 27., hétfő

Gondolatok

Számos gondolat kavarog bennem.
 
Tegnap az apósom azt mondta, hogy ne görcsöljek rá annyira erre a gyerek témára, mert jönni fog, ha itt az ideje. (meg akart nyugtatni, olyan kedves volt)  
Mindezt úgy is lehet értelmezni, hogy ezekszerint most még nincs itt az ideje??
 
Hiszek sokmindenben, például abban, hogy nincsenek véletlenek, hogy figyelni kell a jelekre, mert vannak..., hogy vannak dolgok amik igenis determináltak, hogy nem szabad felcserélni az okot és az okozatot, hogy nem mindig az számít, hogy mi az A és mi a B, hanem az, hogy mely úton jutunk el A-ból B-be és hogyan éljük meg azt. Hogy felül kell emelkedni dolgokon és szükséges, hogy a saját életünket is tudjuk kívülről szemlélni...
 
Ha nincs még itt az idő, akkor ennek mi lehet az oka? Nem lennénk jó szülők, vagy nem szeretjük egymást annyira, hogy  egy szerető családot biztosítsunk neki?  Nem vagyunk rá felkészülve? Nem vagyunk elég erősek? Mi hibádzik, ami miatt nem születik le hozzánk egy lelkecske sem?? Mi a fenét csinálok, csinálunk rosszul???? Bármennyire is kutatok magamban, nem tudok rájönni.
 
Néha azt is gondolom, hogy ez egy visszahatás, vagy büntetés, de miért, mit tettem?
 
Akármennyire is boncolgatom a dolgot, valahogy mindig úgy érzem, hogy ez az ok valami belőlem fakadó dolog, csak még nem értem. És ezért haragszom magamra, hisz ha érteném, felismerném, akkor tehetnék ellene...Mi ennek az üzenete? Mi ebből az eseménysorozatból a tanulnivalóm?
 
Amióta az eszemet tudom gyermeket szeretnék, még az általános iskolában is biztosak voltak az osztálytársaim, hogy nekem lesz elsőként gyermekem. Akkor legalább 4 gyereket szerettem volna.
Aztán máshogy hozta az élet...
25 éves koromban már beértem 3-al, majd 30 fölött 2-vel.
Most meg az 1 is olyan elérhetetlennek tűnik.



2014. január 26., vasárnap

2014. január 25., szombat

Tünetmentes

Kezdek aggódni! Mindenki számos tünetegyüttesről számol be, de nekem semmi. Nincs egy tünet sem és nem érzek semmit, semmi szokatlant. Ez megrémiszt, nagyon. Rendben van ez így?

Néha biztos vagyok abban, hogy csak belebeszélem magamba a tüneteket és csak hallucinálok, dehát amikor egy nő gyermeket szeretne, képes minden hónapban terhességi tüneteket produkálni. Mert igen, a pszichoszomatika működik és a szuggessztióból kézzel fogható valóság lesz. Így működhetnek szerintem egyes betegségek is...

De most nem, most nincs semmi, nem érzek semmit. És ez a semmi teljesen kikészít. 

Ma éjjel kétszer kellett pizsit cserélnem, mert úgy leizzadtam és kétszer keltem fel pisilni is. Lehet, hogy csak el vagyok már fáradva...ettől a kevés alvástól...

Hol előre, hol visszaforgatnám az idő kerekét, mert az vagy túl gyorsan, vagy épp túl lassan forog...

Holnap reggel biztosan tesztelek! Legyen, aminek lennie kell! 

2014. január 22., szerda

Az első inszemináció

Január 02-án megjött. Késett kicsit, amit nekem sosem szokott. Arra gondolok, hogy azért megterhelte a closty és az FSH (Fostimon) a szervezetem és kicsit bezavart. Ez egy csütörtöki nap volt. Felhívtam a Klinikát, hogy időpontot egyeztessek, de a doki pénteken nem dolgozott, így csak hétfőre kaptam. Ez az 5. cn volt. A lényeg, hogy nem találtak cisztát és semmi olyat, ami akadályozta volna a stimulációt.

Eredetileg egy kísérleti inszeminációs hónapot beszéltünk meg azzal, hogy ha nem jön össze akkor lombikozunk. Pont ő volt az aki mindennek a fontosságát azzal indokolta, hogy ilyen AMH-val és FSH-val nem lehet tudni meddig működik a petefészek és sikerül kinyerni petét, így az időtényező nálunk kritikus. Nincs idő próbálkozni és pazarolni az értékes sejtállományom.:-)

Ehhez képest most más véleményre helyezkedett. Úgy ítélte meg, hogy a decemberi stimuláció olyan eredményes volt, hogy szerinte belefér még egy kis idő. És ő szeretné tudni, hogy teljesen leállt-e a bal petefészek. Ezért újra stimulálna, de nem lombikos, hanem inszemis protokoll szerint. és ha lesz a bal oldalon pete, akkor lesz inszemináció, ha nem, akkor februárban lombik. 

Mit is mondhattam volna, minthogy rendben. Rettegtem a stimu gyógyszerektől, hogy újra pocsékul leszek napokig, hetekig...De még aznap, 5. cn-on elkezdtem szedni a clostyt. 7. cn-on kaptam az első injekciót, majd 10 napon a következőt. Decemberben csak egyet kaptam...így ettől most többet vártam. Igaza volt az orvosnak abban, hogy idővel enyhülnek majd a tünetek és rosszullétek, ahogy a szervezet hozzászokik a kezelésekhez. Két nap volt amikor igazán kikészültem, de a többi nap elviselhető volt.

Időközben arra is rájöttem, hogy a bromira egyáltalán nem lehet semmilyen alkoholt inni. Teljesen felerősíti a mellékhatásokat. Még akkor is, ha csak egy pohár bort, vagy pezsgőt fogyasztasz. Erre jobb ügyelni!

10. cn-on mennem kellett ultrahangra.  Csodás nap volt. 3 db tüszőt láttak és ebből egyet a jó oldalon, a balon :-) Tulajdonképpen nem is csoda, hogy nem estem teherbe tavaly, ha a bal oldalon sosem volt peteérés...Ennyit arról, hogy a jobb oldali peték a hasüregen átúszva lejutnak a bal oldali petevezetéken...

Kaptam Choragon szurit, amit vasárnap, január 12-én 22:00 órakor kellett beadni. Mellette időpontot inszeminációra: 2014. január 14. reggel 8 és 12 óra.

Mivel aznap amikor az ultrahang volt még kaptam egy adag Fostimont, így reménykedtem, hogy ahogy decemberben is, eggyel növekszik majd a petesejtek száma a következő 3 napban. Na ez az amit sosem fogok megtudni...hogy így volt-e...Ugyanis inszemi előtt sem és utána sem csináltak ultrahangot, így nem tudom végül hány darab lett és hogy volt-e már akkor tüszőrepedés.

Aznapra kivettem szabit, reggel P. nagyon ügyesen leadta amit kellett. Én ideges voltam, mert semmilyen ovulációs fájdalmat nem éreztem, holott decemberben repesztő nélkül is vagy 3 napig fájt a hasam. Féltem, hogy mi van, ha nem lesz ovuláció időben? De gondoltam, ezt úgyis ellenőrzik.

Volt 3 szabad óránk, így elvittük a karikagyűrűnket az ékszerészhez lézer-fémjelzésre, majd elmentünk vásárolni. A vásárlás végére már olyan fájdalmaim voltak, hogy alig bírtam járni. Sosem örültem fájdalomnak még ennyire :-) De be kellett vennem egy fájdalom-csillapítót, mert amúgy nem bírtam volna ki.....

11:45-re értünk vissza. Bevallom őszintén, hogy nagyon rettegtem az inszeminációtól. Túlolvastam magam szerintem és persze csupa rosszat,hogy ez mennyire fáj, milyen fájdalmat és vérzést okoz, szóval zabszem volt a popimban. Ezen kicsit sem segített az, hogy 13:45-kor hívtak csak be. Halálra izgultam magam addigra.

De bementem és pár perc alatt túl voltam az egészen. Nem volt kellemetlenebb, mint egy rákszűrés, szerencsére. Negyed órát kellett még úgy feküdni, aztán kicsit kint ücsörögni és utána mehettünk haza.

Nem tudom kinek mi a tapasztalata, de elbizonytalanodtam dolgokban. Elsőként abban, hogy vajon mennyi idő alatt ürül ki a tüszőrepesztőként kapott Hcg. Mert attól fals lehet majd a terhességi teszt eredménye.

Aztán az egyik nővér az inszeminációkor azt mondta, hogy még aznap és a következő két napban növelni kell az esélyeket és rá kell dolgozni :-) A másik viszont azt mondta, hogy két hétig nem javasolt a szex. Most melyik az igaz? Persze nem kockáztattunk idáig...

Még ott helyben kérdeztem az orvost, hogy nem kell-e valami progeszteron pótlás, nehogy már valami sárgatest elégtelenség szóljon közbe, de azt mondta nem kell. Egyes klinikákon ez része a protokollnak (pld: Kaáli), míg más helyen nem. Ez miért van így? Most vagy kell, vagy nem. Ha nem árthat, csak használhat, akkor miért nem adják inkább??? Ez kicsit nyugtalanít.

Nem tudok mit kezdeni az IR vizsgálattal sem, én hasznosnak tartanám, de dr. M. azt mondta felesleges és hogy ez most egy nagyon felkapott dolog. Azt mondta tartsak szénhidrát diétát és mozogjak sokat, ez elég lesz. De nem tudom nem kéne-e mégis elmenni....Na meg tartani a diétát.....azt tuti kellene....

A hasam is állandóan feszül, mintha felfújtak volna benne egy fél focilabdát. Nem tudom, hogy ez normális-e, és mintha valami maszatolás - vérmentes - is elindult volna. 

Kicsit nehezen viselem ezt az egészet. Na meg a kilóimról nem is számoltam még be. 2012. novemberében kezdtem vad, de nem eszetlen fogyókúrába, mert a terhesség miatt felszedtem 4-5 kg-ot és az esküvőn a legjobb formámban akartam lenni, hogy a gyermekeim lássák milyen szép és csini volt az anyukájuk, amikor a papájuk elvette :-)

58 kg-ról indultam, az esküvő napján 49,7 kg-ot mértem :-) :-) Nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Mindent mondhatunk, csak azt nem hogy ez gyors fogyás volt. Így azt reméltem tartós lesz. De mostanra visszaszedtem 4 kg-ot, ami nagyon bosszant. Emiatt, meg hogy állandóan fel van "dagadva" a hasam, úgy érzem magam mint egy húsos szalonna. Eléggé kiábrándító...dolgoznom kéne ezen.

Ez a hízás dolog lehet a hormonoktól? 

A heti egy fallabda itt már nem segít. A fallabdáról jut eszembe, hogy ezt is megkérdeztem, hogy lehet-e és azt mondták igen. Múlt csütörtökön el is mentem a szokásos játékra, de nem esett jól, állandóan féltettem a hasam, feszítettem, fogtam, meg minden. Utána meg hatalmas bűntudatom volt, hogy hátha rosszat tettem. Azért az tény, hogy nem úgy játszottam mint szoktam, csak olyan félgőzzel, pötyögve. A szaunát viszont kihagytuk :-)
Nem tudom, hogy elmegyek-e a héten újra.

Lehet, hogy az állandó hasfeszülés is attól van, hogy valami ösztönös védekezőmechanizmus indult el és valójában én feszítem, csak észre sem veszem. Ha nyomom, vagy alápárnázom, esetleg kitámasztom a hasam, akkor elmúlik.

Mindenképp bízom benne, hogy ez egy remek és babás hónap lesz. A barátnőm is gondoskodott róla, hiszen kaptam tőle egy termékenységi mandalát, amit feltettünk a hálóba a franciaágy fölé. Emellett kaptam piros kukoricát is. A régi népi hagyomány szerint piros kukoricát kell az ablakba tenni, és hamarosan érkezik a gólya! Hát két cső virít a háló ablakában :-) Remélem nem látássérült a mi gólyánk...:-)

És a nászútról is hoztunk egy kb 40 cm-es ülő Buddhát, hogy vigyázzon ránk. Gyönyörű, kézzel faragott.
 
De, hogy tutira menjünk és gondoljunk a jövőre, hátha lesz folytatás...bejelentkeztem a sokatok által istenített Krizsa dokihoz a Kaáliba. Március 20-ra van időpontunk, ennyi időt adtam a SOTE szakmai csapatának! :-) 
Remélem sosem kell megismernem ezt a szuperdokit...

Már csak egy hét és kiderül minden! Izgulok ♥

Na ebben a bejegyzésben aztán van minden :-) Kicsit csapongok úgy érzem :-) Soorrrryyyyy :-)
Egyszerűen annyi gondolat van a fejemben, hogy nem mindig tudom szelektálni és kontrollálni :-) Néha a saját agyamra megyek! :-)

2014. január 21., kedd

Esküvőtől az első stimulációig

A tavaly nyár pillanatok alatt elrepült. Az esküvővel kapcsolatos feladatok egyre csak felduzzadtak, ahogy közeledett a nagy nap.
Minden olyan volt, mint ahogy megálmodtam. A ruhám, a szertartások, a vacsorahelyszín, a sok vendég, az ételek, a zenekar, stb. egyszóval tökéletes volt.

Kicsit sem túlzás azt mondani, hogy ez volt életem legszebb napja. 

Egy dolog vetett árnyékot csak a felhőtlen boldogságomra, hogy a húgom és a bátyám nem voltak ott....kicsit szövevényes a családom, mert a szüleim gyermekkoromban elváltak és mindenki alapított új családot....4-en vagyunk tesók 3 alomból. :-)




Hetekig úgy éreztem magam, mint akit feltöltöttek egy hatalmas dózis boldogsággal. Mint valami drog, amitől örökre függő leszel...

Emellett megnyugodtam és sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam. Mindenki kérdezgette utána, hogy na milyen a házasélet, és hogy változott-e valami. Igen, nekünk változott, sokkal jobb lett. Toleránsabbak vagyunk és figyelmesebbek egymással. talán az érzelmi kommunikáción is sikerült sokat javítanunk és többet beszélgetünk a "mi " dolgunkról, a babáról és a múlt történéseiről. Egyszóval szorosabb lett köztünk minden szál és én ennek nagyon örültem és örülök ma is.

Így már együtt tudtunk belekezdeni életünk legfontosabb feladatába!

Az esküvő utáni első ciklusnapon  kellett jelentkezni a Reprodukciós Osztályon. Nekem szerencsém volt, mert a hiszteroszkópiához - a műtételőkészítés során - készített leleteimet mind elfogadták (vér, vizelet, ekg, tűdőröntgen, citológia, stb...). Emellett még számos más leletem volt, amit fel lehetett használni. Gyakorlatilag a hepatitisz és aids (meg talán rubeola és még mások)  vizsgálat kellett a hormonpanelen és P. andrológiai vizsgálatán kívül.
A vérvételre meg is kaptam a papírokat, így a szeptember a vizsgálatokkal telt el.

Andrológushoz anyu barátnőjéhez mentünk. Edit tündéri...P. jól be volt tojva, de aztán minden rendben zajlott, leszámítva hogy a mintaadással voltak gondjai. Áthidaltuk a problémát és végül 2 óra alatt abszolváltuk a feladatot...
Ezt a vizsgálatot a Klinikán is megismételték és az lett az eredmény, hogy a mennyiség és a minőség rendben van, de a mozgásirány nincs. Valahogy úgy magyarázta a doki, hogy alacsony az olyan sejtecskék száma, mely egyenesen előre tud haladni és sok amelyik össze-vissza cikázik...

Az októberi ciklusban, így akkor már elvileg történhetett volna valami..., de nem történt, mert az orvos szerint cisztám volt, amit a hormoneredményeimből látott, így egyes vizsgálatokat októberben meg kellett ismételni.
Október második felére minden vizsgálatunk kész volt, a megismételtek is. FSH: 12,5 ehhez nem túl jó ösztradiol, magas prolaktin. Többi rendben.

Az FSH-ra visszatérve, első alkalommal 8,3 volt, majd utána 5,2 és aztán a 12,5. Ez mind ciklus 3. napi eredmény. Elég széles skálán mozognak, nem gondoltam volna hogy ezek az értékek hónapról-hónapra, ciklusról-ciklusra ennyit változnak :-)

Nem voltak túl fényesek az eredményeim, az orvos elmondta, hogy a megemelkedett FSH szépen mutatja a petefészek alúlműködését (esetleges leállását). Első találkozáskor ő egyből lombikot javasolt, de most viszont nem. Azt mondta, hogy próbáljunk meg egy kísérleti stimut a következő ciklusban, hogy megismerje a szervezetem, hogy hogy reagálok a gyógyszerekre. De, hogy ne vesszen kárba a hónap, lenne egy inszemináció. Ha pedig nem sikerül, akkor utána lombik. Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a petefészek kiürül, nem javasolt csak úgy stimulálgatni és elpocsékolni a még meglévő petécskéket.

A magam részéről teljesen szimpatikusnak tartottam a hozzáállását a dolgokhoz.

Bele is vágtunk volna novemberben, de már le volt foglalva a kéthetes nászutunk. Így az első stimuláció átcsúszott decemberre. A nászút csodálatos volt, örök emlék. ♥♥♥

Decemberben minden rendben volt, nem volt se ciszta, se semmi. És  - már nem lepődtem meg annyira - az FSH-m megint normális értéket produkált, így minden adott volt az eredményes stimuhoz.
Nagy volt a tét, főleg azután, hogy az utóbbi alkalmakkor nem sikerült peteérést igazolni. Az forgott kockán, hogy egyáltalán van-e még petécske egyáltalán.

Clostyl-t kaptam Fostimon szurival kiegészítve.Emellett bromocriptint a magas prolaktinra.
Cudarul voltam tőle, a ciklus 3. napján kellett elkezdeni 2x1-es, szokásos adagban. Majd az utolsó gyógyszernapon kaptam egy szurit is mellé. A bromit pedig minden este félbetörve. (félbetörni nem lehet amúgy, mert pici vacak tabletta, így késsel bénázok mindig, vagy sikerül, vagy összetörik...)

A 10. cn-on volt ultrahang és láss csodát, a doki felkiabál, hogy van két tüsző!!! Éljen, éljen. :-) Nagyon örültem, de volt egy kis baj. Mindkét tüsző a jobb oldali petefészekben lapult, ahol nekem sajnos nincs petevezetőm...szóval tök jó hogy növekedtek, csak éppen nem lehetett őket használni. Az orvos azt mondta, így inszeminációnak sincs értelme, mert nem nagyobb az esély, mintha spontán próbálkozunk.

Azt kérte, 2 nap múlva próbálkozzunk spontán együttléttel :-) és 3 nap múlva menjek ismét ultrahangra. Így is történt. a 13 cn-on már 3 petécske volt, de mind a rossz oldalon. Kicsit szomorú voltam, de örültem, hogy van egyáltalán. Annyira fájt akkor már a hasam, hogy szinte biztos voltam benne, hogy tüszőrepedés van, de nem volt. Az orvos szerint 24 órán belül volt várható az ovuláció. Így még dolgozzunk rajta! :-)

Azért jó tudni, hogy a félidős fájdalmaim előre jelzik az ovulációt. Ezt sosem tudtam pontosan, hogy előtte, alatta, vagy utána történik meg a nagy kiszabadulás :-)
Jó lenne ha minden hónapban érezném ezt :-)

A december eléggé zaklatott volt, nem éreztem jól magam, leginkább a hányingerem zavart. Fokozódott az éjszakai izzadásom és mindig volt valami bajom. Alig vártam, hogy végre kiürüljenek a szerek a szervezetemből. Később tisztázódott bennem, hogy nem is a clostyl, hanem a bromi csinálja mindezt. Úgy éreztem , mintha nem a sajátom lenne a testem, nem ismertem magamra. Na és olyan székrekedést kaptam a gyógyszerektől, hogy azóta is szenvedek vele...A hangulatom és a lelkiállapotomra pedig a közöny a leginkább találó szó. Semmi sem érdekelt és minden mindegy volt. Ez viszont a clostytól volt, mert utána ez enyhült.
Az orvos azt mondta, hogy ez majd jobb lesz, ha a szervezet hozzászokik a gyógyszerekhez, akkor nem fog ilyen reakciókat produkálni. Részben igaza lett, azóta jobb valamivel.

Az ünnepek gyorsan és érdektelenül teltek így a closty hatása alatt...ez az első év, hogy még karácsonyfát sem akartam...egyszerűen nem tudtam ráhangolódni az ünnepekre. Ehhez a hangulathoz adott egy plusz lökést az is, hogy szenteste a férjem öccse és a felesége bejelentették, hogy babát várnak. A sógornőm már a 18. hétben volt, még jó hogy szóltak...tele volt a lelkem zavarodottsággal, az egyik oldalam mérhetetlenül örült, a másik oldalam pedig mérhetően nem...Szégyelltem is magam emiatt, de persze disztingváltam, senki sem vett ebből az érzelmi hullámból észre semmit. Nem egy intelligens hozzáállás, de nem tudok mit csinálni. Nem tudok nyitott szívvel a kismamákra és a kisgyermekes anyukákra nézni. Mindig a saját szerencsétlenségünket juttatják eszembe. Nem tőlük irigylem, ami nekik megadatott, hanem magamat sajnálom, hogy nekem még nem ...
A sógoromékkal is így voltam...nekik minden elsőre, (na jó vagy másodikra) sikerül és utána minden úgy van ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nekik ilyen szerencsés a csillagzatuk :-)

Azért ehhez tudni kell, hogy én megéreztem hogy állapotos, de letagadta. Aztán még pont a karácsonyi vacsi előtt kérdeztem lelkesen a sógoromat, hogy Na? Sokasodtok végül?  Erre jól leteremtett. hogy ne zaklassam és hogy elrontom mások örömét. Nem értettem mire érti ezt, kértem, hogy fejtse ki bővebben, de nem tette. Majd egy óra múlva megvolt a nagy bejelentés. Szóval ez nagyon rosszul esett és az is, hogy nem mondták el korábban. Pont nekem, aki ezzel kel és fekszik egy ideje...igazán megértettem volna, ha nem akarnak időelőtt szólni mindenkinek...Lehet, hogy túlmisztifikáltam a dolgokat mert hajlamos vagyok rá...:-) de nagyon érzékeny voltam, na meg vagyok is és könnyen megbántódom...

Az egész szentesti bejelentés eredménye az lett, hogy a dec. 25.-ét végigbőgtem. Sok volt a feszültség, jót is tett, megkönnyebbültem.

A sógornőmék az ünnepek után nem voltak hajlandóak megmutatni az ultrahang felvételt, és a Mik az esélyes gyermeknevek? kérdésre pedig azt válaszolták, hogy majd megtudom, ha megszületik. Itt rá kellett döbbennem, hogy nem én leszek az, akit bevonnak a történésekbe, akivel megoszatanak majd dolgokat, gondolatokat. Azt hiszem többet vártam tőlük, mint kellett volna. Azt vártam, amit egy baráttól, testvértől várnál...már nincsenek elvárásaim és nem akarok részese lenni a folyamatoknak. Tudomásul vettem, hogy nem tartanak rám igényt. Ő nem a barátnőm ezek szerint, - csak én hittem -  hanem csak a férjem öccsének a felesége. Nem tudom, hogy tudok-e rá így tekinteni a jövőben.

Jó lenne ha a helyén tudnám kezelni ezt és még sok más dolgot...
Rengeteg tanulnivalóm van még az életben!!!!

A szilveszter pont annyira volt izgalmas, mint a karácsony...de az Újév új meglepetéseket tartogatott.

Kezdésnek rögtön mensivel ajándékozott meg...



Korai menopauza? Asszisztált reprodukció?

Ahogy ígértem a dokinak, az AMH vizsgálatot megismételtettem. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a munkahelyemen a rendszeres orvosi vizsgálatok, amelynek része a nőgyógyászati szűrés. Kapva, kaptam az alkalmon és elmentem rákszűrésre és csináltattam ultrahangot. Pont félidőben voltam és kértem, hogy nézzék meg mi a helyzet az ovulációval. Az orvos azt mondta, hogy egyáltalán nem lát tüszőt, peteérés nem volt és ebben a hónapban nem is lesz.
Ez azért volt meglepő, mert használtam az ovulációs tesztet és aszerint volt Lh csúcs és volt peteérés. Akkor mi a fenétől lett pozitív a teszt?? Az is igaz mondjuk, hogy korábban, még a babagyártós időszakban több napon keresztül mutatott két vonalat a teszt, csak más volt az erőssége a kontrollvonalhoz képest. Most meg egy + kilengés és előtte is és utána is teljesen  negatív lett az ovuteszt, de úgy hogy nem volt 2. vonal.

Az AMH-m megérkezett, így újra elmentem dr .K-hoz, hogy véglegesen kiértékeljük az összes eredményt. Kb májust-júniust írhattunk. Az esküvő rohamosan közeledett, egyre több volt a tennivaló. Ez volt életem legnehezebben felfogható, megérthető és elfogadható beszélgetése.Az orvos azt mondta, hogy az Amh eredmény ezek szerint nem volt hibás, alacsonyabb, mint 0,1! Mindez azt jelenti, hogy a petefészek kimerülőben van, vagy már ki is merült. Az, hogy nem láttak peteérést, szintén ezt támasztja alá. A spontán teherbeesés esélye olyan csekély, hogy szinte kizárt. Ha nincs már tartalék pete, úgy saját gyermekre nincs esélyem, legfeljebb donor petesejttel, lombik keretében...

A Klinika Asszisztált Reprodukciós Osztályára irányított dr. M-hez. Azt mondta, ő már nem tud segíteni, megfelelő szakemberre van szükségünk és dr. M az.

Sokkot kaptam, összeomlottam, kiborultam. Dehá,t alig 9 hónapja teherbe estem, most meg klimaxolok?????  Hogy van ez? Azért még nem vagyok olyan öreg, 35 éves vagyok. Igazságtalannak és hihetetlennek tartottam az egészet. És rémisztő volt hogy ez egy irreverzibilis folyamat...

Azonnal felkerestük a Klinikát időpontért, emellett egy magánklinikára, a Versysbe is bejelentkeztünk, több szem többet lát alapon. Életemben nem volt még ennyire azonos két orvosnak a szakvéleménye, mint az én esetemben. Röviden: Minden perc drága, nem tudják garantálni, hogy stimulációval el tudnak érni peteérét és minél több idő telik el, annál kisebb ennek az esélye. Azonnal bele kell vágni a Reprodukciós eljárásba, lehetőleg egyből lombikba!
Én erre nem voltam felkészülve, meg arra sem hogy meddő vagyok, hogy nincs petém, hogy azonnal lombik. És két hónap múlva esküvő. Nem, én ezt nem tudom, nem bírom elkezdeni esküvő előtt. Erre rá kell készülni, meg kell hozzá erősödnöm. Egyszerre a munkát, az esküvőszervezést és a lombikot nem tudtam volna vállalni. És őszintén nem is akartam. Az esküvős feladatok mind rám hárultak, emellett dolgoztam (tudni kell hogy 2-2 órát utazom minden nap a munkahelyemre és vissza) és esélyes volt, hogy a Bp-i vizsgálatok és kezelések nagy részét is egyedül kell végigcsinálnom. Én ezt nem vállaltam. Jól kibőgve el is mondtam ezeket a férjemnek, aki elég nagy nyomást helyezett rám azzal kapcsolatosan, hogy miért nem kezdjük el azonnal a programot, miért kockáztatunk...játszunk az idővel és az esélyeinkkel.

A férjem nem nagyon értette meg szerintem, de végül megbeszéltük, hogy esküvő után, újult erővel belevágunk a mesterséges megtermékenyítés rejtelmeibe!

2014. január 20., hétfő

Új doktor, új helyzet: Septum és Hiszteroszkópia

2012. novemberétől megpróbáltam az esküvőszervezésre koncentrálni, úgy gondoltam hogy jobb lesz, ha egy kicsit hanyagolom a babatémát...
Az esküvőnk időpontját 2013. augusztus 17-re tűztük ki. Egy dolgot tudtam, hogy nem szeretnék pocakosan férjhez menni. Na meg ugye ott volt az a "vajon akkor is elvenne, ha nem jön a baba" parám, így ez a helyzet ezt is megoldotta volna. Egyszóval úgy döntöttem, esküvőig nem próbálkozunk olyan aktívan...
Egyszerűen nem voltam felkészülve, kikészültem lelkileg és idegileg. A gyermekről a terhesség, a terhességről pedig műtét és számos rossz dolog jutott eszembe. Nem tudtam mit tenni, idő kellett....
 
Azt azért szem előtt tartottam, hogy nem szabad "elpocsékolni" 9 hónapot az esküvő miatt, hiszen már 35 vagyok! Megbeszéltük, hogy keresünk egy új, remélhetőleg jó és lelkes orvost és kivizsgáltatjuk magunkat. Én meg akartam tenni mindent, amit csak lehet annak érdekében, hogy a korábbi esetek véletlenül se ismétlődjenek meg. Nem tehettem meg, hogy nem teszem meg, mert azt sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha újabb baj történik amiatt, amit egy vérvétellel, vagy kisebb vizsgálattal meg lehetett volna előzni. Új és tiszta lappal akartam indítani, úgy hogy tudjam, hogy mindent megtettem!!! Még akkor is ha az orvos nem tart indokoltnak egyes vizsgálatokat.
 
Beindult a nőgyógyászvadászat. Döbbenten szembesültem azzal a ténnyel, hogy senki sem ajánlgatja jószívvel a saját orvosát. Milyen világ ez?
 
Végül a barátnőm anyukája az I. Női Klinikán dolgozik és ő ajánlotta a saját orvosukat ott. Az egész család női tagjai oda járnak. Bizalmat szavaztunk neki, bár nincs olyan magas pozíciója, nem phd, meg professzor. De Dr. Á. az volt és mégis majdnem bepanaszoltam a kamaránál...Talán neki még nem olyan nagy az arca és jobban figyel a betegeire. Dr. K-hoz be is protezsáltak. Barinőm anyukája végig kísérgetett, úgyhogy nem kellett sokat várni... Fiatal, szimpatikus orvos volt...elmondtam neki az anamnézist, elvittem a papírjaimat, elég hosszan beszélgettünk. Nem volt a kivizsgálások ellen, sőt. Megbeszéltük, hogy a következő időszakban az alábbi vizsgálatokat végezzük el.
 
-hormonvizsgálat ciklus 3. napján (mint pld: FSH, LH, Ösztradiol, Tesztoszteron, prolaktin és AMH!)
- peteérés monitoring, (folliculometria)
- méh és ivarszervek átfogó ultrahangos, vagy egyéb vizsgálata
- autoimmun, trombózis és egyéb speciális vérvizsgálat, melyet az Állami Egészségügyi Központban végeznek. (3 hónapot vártam az eredményre...)
 
Petevezeték átjárhatóságit nem kellett csinálni, mivel a méhen kívüli után már volt egy terhességem méhen belül, így feltehetőleg a megmaradt egy petevezeték átjárható.
 
Szépen bele is vágtunk a vizsgálatokba. Azt beszéltük meg, hogy lehetőség szerint akkor találkozunk, ha minden vérvizsgálat megvan. Februárban készen lettek a hormonok és bejelentkeztem a peteérés figyelésre és az átfogó hüvelyi ultrahangra. A hormonjaim akkor határértéken belül mozogtak (mit sem tudtam én akkor az fsh-ösztradiol arányairól, hogy az többet árul el, mint maga az érték), egy kivétellel. Az Amh nem volt jó, de nem tudtam akkor még, hogy az micsoda. A rendelőbe a laborosok is 15 percig keresték, hogy vajon minek a rövidítése ez. Aztán megtalálták: Anti-Müllerian hormon...
Peteérést igazoltak 2013. februárban, bár a 10. napon voltam ott, mégis azt látták, hogy már ovuláltam. Csak a sárgatestet tudták megmutatni. Ez elég meglepő volt. Korainak gondolnám.
Emellett belül mindent rendben találtak, kivéve a méhemben meglévő fejlődési rendellenességet, ami egy septum. Tudtam erről, hogy van - kb. 10 éve diagnosztizálták - , de idáig egyetlen orvos sem foglalkozott vele. dr. Á sem a terhesség alatt, pedig külön felhívtam rá a figyelmét.
Nekem az enyhe változat van, úgy kell elképzelni, mintha egy szívecske alakot formálna a méhem. A tetején van egy kisebb horpadás, betüremkedés a méhüreg felé. de ettől függetlenül a méhüreget szabályosnak találták. Úgy tudtam, hogy ez elsősorban a koraszülés szempontjából jelentős (hiszen kisebb bent a hely...ha betüremkedik a méhbe)  és a fogantatást és a terhesség fenntartását nem befolyásolja. Az új doki egyetértett velem részben. Azt mondta, hogy a következő terhesség előtt ezt feltétlenül rendbe kéne tenni, de végülis határeset a septum mértéke,és kérdéses, hogy valóban szabályos-e a méhüreg belül vagy sem.-Így egy professzori bemutatást és konzíliumot javasolt a Klinika öreg professzorával.
 
A hormonra azt mondta, hogy rendben van, az AMH-ra pedig azt, hogy nyugodjak meg, biztos rossz az eredmény, mert hiszen pár hónapja még terhes voltam, ennyi idő alatt nem merülhet ki  a petefészek. Abban maradtunk, ezt az egy viszgálatot megismétlem néhány hét múlva.
 
A septumon (méhsövényen) és az AMH-n kívül minden más rendben volt. Elmentem a professzori bemutatásra, ahol az öreg prof. méhtükrözést javasolt, hogy feltárhassák a teljes méh állapotát, ami mindenképp hasznos, még akkor is ha a septum nem okoz gondot.
Dr. K. javasolt egy másik eljárást, az un. HyCosy-t, ami kíméletesebb, mint a méhtükrözés. Méhtükrözés esetében elaltatnak, majd steril folyadékkal feltöltik a méhüreget és felküldik a kamerát a méhbe és így vizsgálják meg annak szerkezetét belülről. Ha valami problémát találnak, akkor azt egyből rendbe is tudják hozni. Ezzel szemben a Hycosy egy ambuláns beavatkozás, katéter segítségével kontrasztanyagot juttatnak a méhbe, azt nyomás alá helyezve, majd pedig ultrahanggal figyelik a méhüreget, valamint a petevezetétekből a hasüreg felé történő kiáramlást. Ez petevezeték átjárhatósági vizsgálat is egyben. Viszont ha találnak valamit, akkor nem úszok meg egy újabb beavatkozást, hiszen ott helyben nem lehet semmit sem tenni, csak megállapításokat.
Nem tudtam melyiket válasszam, hisz mindkettőnek volt előnye és hátránya. Anyukámnak van egy nagyon kedves Andrológus-Urológus barátnője, Edit, én tőle kértem segítséget. Azt mondta, ha két orvosi eljárás van, és az egyik csak diagnosztikus, a másik pedig terápiás, akkor mindig a terápiásat kell elvégezni. Hallgattam rá és a hiszteroszkópiát választottam. Azért a döntésbe az is belejátszot, hogy nekem az átjárhatóságit nem kellett elvégezni és a Hycosy kb 50.000,- ft-ba került volna, a méhtükrözést pedig állja a TB.
 
Be is feküdtem a Klinikára, el is végezték a műtétet. A septumot rendbe is tették, de a doki azt mondta, hogy kórosan vastag volt a nyálkahártya, nem is láttak először semmit tőle...de majd a szövettan eredmény többet mond. Szerencsére a szövttan rendben volt, normális nyálkahártyát igazolt vissza, így megnyugodtam, de abbahagytam a méhpempő fogyasztását. Akkor már legalább fél éve napi szinten szedtem, de lehet hogy régebb óta. Utánaolvastam és az okozhat ilyen nyálkahártya megvastagodást, Így abbahagytam.
 
Örültem, mert a következő terhességnél akkor már semmi sem áll a tökéletes méhüreg és beágyazódás útjába.
 
 
 
 

2014. január 19., vasárnap

Blighted Ovum

Azt hiszem nagyon sokat vártunk ettől a találkozástól. 
A doki kedves volt, de mint mindíg, nagyon sietett. Nagyon izgultam, hogy mit fog látni, mondani. De nem mondott semmit. Csak forgatta az ultrahangot, de nem beszélt. Sejtettem hogy baj van. Majd megszólalt: "Nem akarom elkeseríteni, de én itt nem látok semmit!" Mi az hogy semmit?? Hova lett a baba? Vagy most mi van, legutóbb is és azelőtt is látta és nyugtatott hogy minden rendben van, nem kell nagyobbnak lennie, és és és csak úgy ömlött ki belőlem minden néhány másodperc leforgása alatt. Azt is megkérdeztem, hogy ne haragudjon, de 4 hét alatt teljesen elhalt és fel is szívódott az embrió, hogy hogyan nem látta ezt már a 6, vagy a 8 hetes ultrahangnál....Össze-vissza hadovált, és letagadott dolgokat, amit korábban mondott. Mivel soha nem adott papírt, semmit sem tudtam igazolni, hogy elhangzott volna....

Azután kérdeztem hogy akkor most hogyan tovább. Felvetettem neki a kivizsgálás lehetőségét, azért mégis egy méhen kívüli, most meg egy elhalt embrió. Talán nyugodtabb lennék ha pár vizsgálatot megcsinálnánk. Pld, vérvizsgálat és egyéb, de még alapnak számító vizsgálat. Erre azt mondta, hogy statisztikailag a méhen kívüli terhesség nem számít sikertelen terhességnek, vagy vetélésnek (akkor minek számít, balszerencsének???), mert a TB csak két vetélés után tekint habituális vetélőnek és akkor támogatja ezeket a vizsgálatokat. Azt hiszem rosszul hallok....pár szaros vérvizsgálatról lett volna szó...és ha ezen múlik, akkor persze ki is fizettem volna, mint ahogyan ezt később meg is tettem...

A következő munkanapon be kellett mennem a Klinikára, ott készült újra ultrahang, amely ismét megerősítette, hogy a petezsákban nincs életjelenség.
Dr. Á. azt mondta, hogy döntsem el én, hogy megvárom-e, míg a természet elrendezi a dolgokat, vagy művi befejezés lesz. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ő az orvos, miért nekem kell ezt eldöntenem....Azért az nem mellékes, hogy a petezsák ekkor már 14 cm volt. Végül a befejezés mellett döntöttem, mert az ultrahangos orvosnő azt mondta, hogy ekkora petezsáknál olyan fájdalmas az öntisztulás és akkora vérzéssel járhat, hogy könnyen kórházba kerülhetek. Dr. Á. még arra sem volt képes, hogy maga végezze a műtétet, lepasszolt egy kollégájának...Mondanom sem kell, hogy itt véget is ért a mi "együttműködésünk" vele egy életre. Edina, aki korábban ajánlotta őt, később az én esetemből okulva a másik orvost választotta. Jól is járt vele szerencsére. Ilyen pasis kisbébit, mint az övé...talán még sosem láttam. Most már több, mint fél éves :-)

Azt hiszem ez fordulópont volt az életemben, azóta megváltoztak dolgok bennem és a működésemben is. A testem nem fogadta el azt a tényt, hogy a babánk elment. A terhességi tüneteimből egyedül a gyomrot érintő tünetegyüttes (hányinger, émelygés, gyomorégés, stb) múlt el, minden más megmaradt. És azóta is tart...emelkedett a hőm (5 mérésből legalább 3 alkalommal 37 felett van 1-2 tizeddel), az arcbőröm sokkal szebb, éjszaka kijárok pisilni és alvás közben izzadok, mint egy ló. Van hogy éjjel 2-3x át kell öltöznöm. A mensim pedig nagyon gyenge ahhoz képest amilyen korábban volt.
A körzeti doki nyugtatót javasolt, de persze nem szedem... 
(Ez az éjszakai izzadás a mai napig megmaradt, sőt most az elmúlt időszakban rosszabb lett. Én arra gondoltam, hogy a stimulációs gyógyszerek miatt, de a doki azt mondta, hogy az nem okozhat ilyet. Lehet, hogy ez is idegi alapon van...és egy pszichomókust kéne keresnem :-))

Teljesen átfordultak ezután bennem a dolgok, a gyerekről csak a műtétek és a rossz dolgok jutottak eszembe, a libidóm pedig kb. -50-re csökkent. Azt hiszem így védekeztem az újabb terhességgel szemben ami akkor csak rossz érzéseket és fájdalmat juttatott eszembe.

Az okokat tekintve minden csak találgatás. Bár magamat is hibásnak érzem, mert sok rossz gondolatom volt abban a 12 hétben és sokszor elbizonytalanodtam, hogy vajon elég erős a kapcsolatunk egy gyerek felneveléséhez. Korábban írtam, hogy P. hogy állt a dolgokhoz, hogy nem hagyott örülni...amíg nem halljuk a szívverését...és igaza lett, mindig figyelmeztetett, hogy ne éljem bele magam...talán mert emiatt egyedül éreztem magam, azért voltam bizonytalan. Nem tudom. De tény hogy voltak rossz gondolataim.

Egyébként ami furcsa egybeesés lehet az az, hogy mindkét terhességemnél, illetve közvetlenül előtte E. Colit találtak a vizeletemben, amit különböző, általában dupla dózisú antibiotikummal kezeltek. A második babánál, már terhesség alatt kellett elkezdenem a kúrát. A méhen kívüli esetében pedig a megtermékenyítés előtt kb  1 nappal hagytam abba. Lehet hogy ez nem jelent semmit, de nekem mégis feltűnt. A nőgyógyászok szerint nem lehet összefüggés.

A kapcsolatunknak sem tett túl jót az, ami történt. A férjemről tudni kell, hogy nem egy lelkizős-kibeszélős típus. Inkább az a szőnyeg alá söprős fajta. Én meg az ellenkezője. Nehezen viseltem, hogy nem beszéltük meg ami történt, hogy nem borultunk össze sírva, hogy nem kérdezte meg mitől vagyok ilyen szomorú...Neki így könnyebb volt, de nekem nem.

Úgy éreztem, hogy el kell terelni a gondolataimat erről a témáról, túl kell lépnem rajta, nem elfelejteni, csak feldolgozni és elengedni. Elsőre kicsit szokatlan lehet ilyen helyzetben, de kitaláltam magamnak egy indokolt mentséget arra, hogy miért ne vágjunk bele újra a bébiprojektbe: Ha már így alakult, akkor viszont tarthatnánk esküvőt :-) P egyetértett ezzel. Így én az októberi műtét után novemberben belevetettem magam az esküvőszervezés ügyes-bajos dolgaiba! :-)

Időre volt szükségem, hogy túllépjek és újrakezdjem, elengedve a félelmeimet, hogy én is akarjam, igazán akarjam.

2014. január 17., péntek

A folytatás...méhen belül...

2012. nyár elején újra nekiálltunk, de már nagyon tudatosan, időzítve minden percet. Ovu tesztek, hőmérők, táblázatok és görbék vettek körül. Nem bíztam a véletlenre, az ovuláció előtti és utáni két-három napban reggel este...Utólag belegondolva rémes volt. Azt hiszem ez elég rossz hatással volt a szexuális életünkre. Az egész olyan gépiessé vált és mintha ez egy kötelező feladat lenne, amit maximálisan kell teljesítenünk. Közben meg egyre kevesebbet figyeltünk egymásra, kevesebb lett a szenvedély, a romantika.
Gondolom ez normális velejárója ennek, talán az lehet probléma, ha ez az állapot stagnál....
 
Az augusztus valahogy más volt. Éreztem, hogy történik valami. Barbi barátnőm mesélte, hogy amikor ő lett pocakos a kisfiával, akkor neki a hőmérséklete már az ovuláció és megtermékenyítés után egyből megemelkedett. Majd utána a hője fent is maradt szépen. Nálam is így volt.már az ovuláció után 2 nappal felment a hőm olyan 37.1 C körülire és azt szépen tartotta. Nagyon izgatott voltam és már a 26. napon teszteltem, de semmi. Majd a 28. napon lett egy halvány második vonalam. :-) Alig hittem el, újságoltam a férjemnek aki egyből leteremtett. A terhesség vélelme nálunk még pozitív teszt után sem működött. Azt mondta, hogy majd akkor hiszi el ha hallja a szívverését és látja az ultrahangon. Mondanom sem kell, hogy kiborultam. Mi az hogy ő nem örül? Hogy nem lelkesedik, hogy nem aggódja magát halálra. Hogy ezt nem együtt csináljuk?? Haragudtam rá emiatt nagyon és rettentő egyedül éreztem magam. Azért küzdöttünk ennyit hogy most meg ne örüljünk és kerüljük a témát? Elég sokat sírtam...
 
Az első szempont az volt, hogy zárjuk ki a méhen kívüli terhességet, a második pedig, hogy találjunk egy igazán remek, nagytudású és kedves nőgyógyászt. A férjem barátjának a felesége korábban intenzíven dolgozott és ő azt mondta, hogy ha szülni fog ő csakis a SOTE II-n vagy a dr. V-nél, vagy dr. Á-nál. Bíztam Edinában - mégis csak kollégának számít, hisz ott dolgozott, csak tudja..), jól utánanéztem a két dokinak, majd kiválasztottuk nagyon megfontoltan. dr. Á-t.
 
Be is jelentkeztünk hozzá a magánrendelőbe, mivel csak ezt az opciót ajánlotta fel, a klinikát nem. Majdnem 1,5 hétre rá kaptunk időpontot, amit persze nem győztem kivárni, így elmentem a rendelőintézetbe és csináltattam ultrahangot. Ekkor meg is nyugodtam, mert az orvos méhen belül látott petezsákot, vagyis "petezsáknak tűnő képlet"-et.
 
Nem voltam egész 6 hetes, mikor végre mehettünk az új dokihoz a rendelőbe. Szimpi volt, de nem nagyon látott semmit a petezsákban, csak egy pöttyöt. Azt mondta ez teljesen rendben van így, még korai a terhesség, két hét múlva menjünk vissza. Az egész amúgy nem tartott tovább néhány percnél 10.000,-ért...Már akkor fel kellett volna, hogy tűnjön az is, hogy nem adott egy szál papírt sem arról, hogy én egyáltalán ott jártam és hogy ő megvizsgált és mit állapított meg. ez amúgy mindvégig így volt. Soha egy orvosi dokumentumot sem kaptam tőle, holott egy párszor megfordultam nála terhesgondozás ügyből kifolyólag.
 
Rettentő kikupálva érkeztünk a 8 hetes ultrahangra, előtte megnéztem vagy 20 videót arról, hogy egy ilyen korú embrió hogy néz ki és mit is kelle majd látnunk. Mondanom sem kell, hogy nem azt láttuk. vagyis az orvos elmondása szerint egy "rizsszem" méretű még, de ez teljesen normális, biztos kicsit elszámoltam magam a teherbeesésemet illetően. Na ezt nem kellett volna mondani...sértésnek vettem, és elmondtam neki, hogy a napot és az órát is meg tudom mondani, ha szükséges, ugyanis azt is feljegyeztem mindig... Elvileg itt már cm-ben kellett volna mérni a kis testét, van kéz és lábkezdemény, tehát már kezd babaformát ölteni a picurka. Meggyőzött minket, hogy itt nincs semmi baj, minden rendben, majd jöjjek vissza 4 hét múlva. A párom azt mondta, hogy mégiscsak ő az orvos, bízzunk benne...
Életem egyik leghosszabb 4 hete volt. Közben jöttek a rosszullétek, hányinger, gyomorégés, stb.
 
Bár ez volt a leghosszabb 4 hetem, az egyik legfontosabb is, mert elmentünk szeptemberben nyaralni Zakynthos-ra, ahol a párom a Navaggio öbölben megkérte a kezem. Igent mondtam persze!!! :-) De megbeszéltük, hogy a baba a legfontosabb, így majd baba után (és ha visszakaptam emberi formám az előírányzott + 30 kiló után :-)) megtartjuk az esküvőt.
 
Navaggio-öböl, Zakynthos
 
 
Azért egy pici ködfelhő volt ezzel kapcsolatban a szemem előtt, ami nem engedett annyira felhőtlenül fürdőzni a jódolgokban. Korábban kértem a párom, hogy egy kikötésem van, hogy ha egyszer majd el akar venni, akkor még azelőtt kérjen meg, hogy babás leszek. Én nem szeretnék egész életemben azon agyalni, hogy vajon elvett volna akkor is, ha nem jön a baba. Ismerem magam, kattogós vagyok, mindig töprengek valamin. És most itt ez a helyzet, aminek örültem, de mégis...nem tudtam hogy kezelni ezt egy ideig. Amúgy kiderült, hogy a gyűrűm már március óta megvolt, csak szeptemberig várt a megfelelő alkalomra...igazán odaadhatta volna korábban is, mondjuk az évfordulónkon, vagy tudomisén, de úgy könnyebb lett volna...:-)
 
Végre eljött a nagy nap, betöltöttem a 12. hetet, letelt a 4 hét, irány dr. Á.
 
 
 
 

2014. január 16., csütörtök

A kezdetek...méhen kívül...

2011. augusztusában döntöttünk úgy, hogy itt az ideje a sokasodásnak. Most, hogy leírva látom, döbbentem rá, hogy ennek már bőven több, mint két éve...ijesztő.Persze ilyenkor senki sem gondol arra, hogy baj lesz, vagy hogy nem jön össze. Egyszerűen "dolgozik" rajta intenzíven, bízik, reménykedik, lelkesedik, várakozik. És boldog.

Eltelt 5 hónap és semmi...januárban ezért hát beszereztem egy halom ovu tesztet és mellette, sőt már decemberben vadul elkezdtem a hőmérőzést is. Érdekes volt a teszt, mert a 11. napon kezdtem el, de már akkor brutál pozitív lett. Sőt a tesztvonal hamarabb megjelent, mint a kontroll vonal. Mondtam is P-nek, hogy tuti rossz ez a teszt, felcserélték a használati útmutatóban a rublikákat...nekem tök fordítva jelzett mindent...gondoltam én..... Aztán januárban újra mensi, így kezdődött minden előről.

Kicsit fura volt, hogy néha voltak hasfájásaim, olyan fajták, amik azután elmúltak, hogy könnyítettem magamon a mosdóba. Nem volt gyakran, pár naponta...
Észrevettem egy különös dolgot. Én köldök-sérvvel születtem, ezért az én köldököm máshogy néz ki, mint egy átlagos köldök. Inkább domború, de azért nem türemkedik ki a hasfal vonalából :-) Szóval azt vettem észre, hogy valahogy belilult, bevérzett a köldököm.Mivel síelni készültünk, biztos ami biztos alapon lementem az üzemorvosunkhoz és megmutattam neki. Elég hülyén nézett rám, majd azt mondta biztos beütöttem és felírt egy rázókeveréket. Én hiába mondtam neki, hogy tudnék róla, ha ilyen erősen beütöm az amúgy is nagyon érzékeny köldökömet. Kérdeztem, hogy nem lehet hogy belső vérzésem van, vagy valami hasonló. Mégis külföldre megyek....Azt mondta minden rendben, semmi ilyesmiről nem lehet szó...Elég aggódós vagyok...mindenben.....

Február első hetében síelni voltunk. Első nap eléggé görcsöltem megint, de bevettem egy algoflexet és minden rendben volt, csak úgy szeltem a havat... A második - harmadik nap nem volt akkora élmény és az utolsó napokban estem két akkorát, hogy úgy gondoltam elég is volt a gyenge sítudományomból egy időre. Az én férjecském másodállásban (hobbiból) képzett síoktató, szóval képzelhetitek mennyire ciki volt hogy nem síeltem.....Valójában csak az ő kedvéért próbáltam ki a síelést 32 évesen...hát persze hogy nem vagyok olyan rugóláb, mint az 5 éves gyerekek akik olyan közel vannak a földhöz, hogy nem számít ha elvágódnak menet közben....:-) Nekem van félelemérzetem!

Lényeg a lényeg, vasárnap véget ért a síelés, irány vissza Magyarország!
Hétfő reggel elindultam dolgozni, de megint jött egy eléggé erős görcs, alig bírtam leszállni a buszról. Na akkor irány a körzeti doki!! Eléggé szürreális volt az egész, rossz buszra szálltam, elkezdett szakadni még a hó is, fáztam. A körzeti nem nagyon tudott mit kezdeni velem, azt mondta akut has, irány az ügyeletes János kórház. Majd elköszönt és segített elmagyarázni hogy milyen tömegközlekedési eszközzel és merre jutok el oda a leghamarabb. Ott álltam a szakadó hóban, hasi görcsökkel, egyedül. Nagyon meg voltam ijedve. Felhívtam anyut és ő javasolta hogy hívjak esetleg egy taxit, így mégse menjek már ...busszal, villamossal. Ha nem mondja, eszembe sem jut, annyira össze voltam zavarodva. Ez egy szuper ötlete volt!
Taxiba be, kórháznál ki. Egyből be is fektettek vakbél-gyanúval a sebészetre.
Gondoltam, hogy ez nagyon jó.... most voltam szabin a síelés miatt, most meg itt kell időznöm...felhívtam a munkahelyem, hogy mi a helyzet és hogy sajnos nem tudok menni egyelőre.....

Anyukámról tudni kell, hogy eredeti szakmája szülésznő. Most már nem dolgozik ott, illetve bábaként persze. Annó a Margit Kórház szülészetén tevékenykedett. Anyu mondta, hogy ilyenkor alap-protokoll a vakbél és a méhen kívüli kizárása. Én ezt szóvá is tettem és egyből be is utaltak a nőgyógyászatra még aznap, azaz hétfőn. Azt mondták semmi probléma, biztos nem méhen kívüli és amúgy meg nem igaz, hogy nekem mindenhol fáj! A sima manuális vizsgálat is igen fájdalmas volt, nem tudom mit gondoltak, hogy szimulálok?? Aztán minden nap vettek kétszer vért, néztek mindenfélét, vizsgálgattak össze vissza. Kedden újra nőgyógyászat, újra kizárták a méhen kívülit. Tették mindezt úgy, hogy egyetlen-egyszer sem néztek Hcg-t. Kérés ellenére sem. Aztán csütörtök reggel azt mondták, hogy ha minden jól megy hazaengednek. Anyu azt mondta, hogy addig nem visz haza, amíg nem csinálnak terhességi tesztet. Végre beadták a derekukat a sebészeten és még reggel levették a vért. 2 óra múlva meg is lett az eredmény.  Ha jól emlékszem 2000 valahány lett az érték.
A nővérke azt mondta, hogy nem stimmel valami, biztos összekeverték a számokat, merthogy ez a referencia érték sokszorosa és ez nem lehet. Hát felvilágosítottam, hogy igenis lehet, ez azt jelenti hogy állapotos vagyok!!!!!!!! Még én magyaráztam neki a Hcg kétnaponta megduplázódó tulajdonságát... no komment...

El sem tudom mondani milyen érzés volt ez. Hogyhogy nem tudtam róla???? Nem vettem észre???  Decemberben és januárban is időre megjött, igaz gyengébb volt mint szokott, de semmi abnormális nem volt és semmilyen tünetem sem volt. Persze itt már egyből a babáért kezdtem aggódni..Na meg arra a halom gyógyszerre meg gyulladáscsökkentőre, meg hasjegelésre, amire a sebészeten köteleztek....
.A sebészetről újra, harmadszor is elküldtek a nőgyógyászatra, ahol ugyanaz a nő volt ügyeletes, aki beszólt, hogy miért fáj minden. Ezt mondta: Na mi van, mégis terhes??? Legszívesebben bemostam volna neki egyet...Jött az ultrahang és megállapította, hogy a méhben nem lát semmit. Felküldtek az emeletre, mert hogy ott van egy normális ultrahang, mert állításuk szerint ami az ügyeleten van, az ilyen célokra használhatatlan. Kérdem én, hogy akkor mire, ha nem arra kéne használni, hogy lássanak egy terhességet, bárhol is van. Max. egy 10 cm-es ciszta, vagy egy 12 hetes terhesség megállapítására volt alkalmas.

A fenti ultrahangon kb 1 perc alatt megtalálták a mi kis sejtecskénket a jobb oldali petevezetőben. Azonnal előjegyeztek életmentő műtétre, mivel a véreredményem egyértelműen igazolta az erőteljes belső vérzést. Ezt hogy nem vették észre a sebészeten?? Ti értitek? 
Majd sírás, műtét előkészítés, műtét. Amikor felébresztettek még bent a műtőben, hogy kivegyék az intubáláshoz használt csövet, a légzésem leállt.Szóval volt izgalom.
Életemben olyan rosszul nem voltam, mint akkor. Csövek lógtak mindenhonnan belőlem...iszonyatos fájdalmak mellett. Laparoszkópos technika ide, vagy oda, borzasztó volt. A doki utána egyszer benézett és elmondta, hogy sajnos a petevezető szétrepedt, az okozta a belső vérzést. Sajnos el kellett távolítani, de a petefészkem megmaradt. Éljen, fel se fogtam, egyből az esélyeim jutottak eszembe. Eddig sem volt egyszerű, de most feleződtek az esélyeink. A doki nem értett ezzel egyet, azt mondta, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy ha a jobb oldali petefészekben van a tüsző, az ovuláció után a hasüregen átúszva lekúszik a baloldali petevezetőn. Hát ez egy kicsit misztikusnak tűnt, és tűnik ma is. Sokat olvastam erről utána, nem kizárt, de minimális az esélye.....

Egyszóval közel két hónapon át lábon kihordtam egyí méhen kívüli terhességet úgy, hogy a végére már 8 dl vér volt a hasamban. Ilyenkor azért csodálkozom, hogy milyen strapabíró vagyok....
 

Azóta amúgy minden hónapban csinálok terhességi tesztet, akkor is ha megjön! Jobb félni, mint megijedni! Ezer dolgot elolvastam arról, hogy mi okozhatta a méhen kívüli terhességet, de azt hiszem ez már sosem fog kiderülni. Én azt tartom talán a legvalószínűbbnek, hogy nem volt teljesen átjárható a jobb petevezető és ez okozta, hogy útközben elakadt a mi kis babakezdeményünk ♥
Rettegek, hogy újra megtörténik...

Lelkileg is megviselt ami történt, de öröm, az ürömben, hogy nem volt terhes-tudatom, így csak percekre , talán pár órára érezhettem magam áldott állapotban.Ezt a helyzetet így könnyebb volt elengedni, feldolgozni...

A kórházból másnap ki akartak tenni, de mondtam, hogy  nem megyek. Őrült fájdalmam van, cső lóg ki a hasamból és a katéter sem kellemes. Ezen túlmenően alig bírok mozogni. Majd akkor megyek, ha jobban érzem magam. Egy éjszakát maradhattam még és reggel szó szerint kidobtak.A dokiról inkább nem mondanék semmit, számoljon el ő majd a saját lelkiismeretével! És nem volt nővérhívó a szobában! Teljesen beparáztam, hogy mi van, ha nem vagyok jól, vagy valami. Kiabálok majd? Így egész éjjel fent voltam, majd reggel a nővér mondta, hogy többször bent volt nálam az éjjel és minden rendben volt. Jahh, álmában!  Persze hogy nem volt bent, én tudom hiszen ébren voltam, csak ezt ő nem tudta... Remélem soha nem kerülök oda vissza...  

Hónapokig nem voltam jól, mindig fájt a hasam és rendszeresen szabad hasűri folyadékot találtak a douglasban. Senki sem tudta mitől van, így mindenki feltette a kezeit. Ez asszem életem egyik legrosszabb időszaka volt. Kb 4 hónap kellett, mire újra összevakartam magam, sokat voltam itthon betegszabin és heti szinten látott valamilyen orvos.
Aztán ettől be is sokalltam! Elég! Nem megyek több orvoshoz, nem szedek semmit, újra élni fogok és nekilátunk a II. projektnek :-) 
Így 2012. május-júniusától újra belevágtunk a babagyártásba fél petevezetővel, hátrahajló méhhel, tele félelmekkel, de töretlen akarattal és reménnyel.


Sokat gondolkodtam és utólag azért letisztult pár dolog, mint pld az, hogy az ovu teszt igenis jól működött, csak az Lh és a Hcg hasonló szerkezete miatt lett azonnal +. Nem az Lh-t mutatta ki, hanem a Hcg-t. Akkor még mit sem tudtam erről...nem véletlenül használják jóstesztként is őket....
Na meg rájöttem, hogy van egy saját belsővérzés jelző rendszerem, mégpedig a nem szokványos köldököm. :-) Azért hogy ráéreztem erre a vérzés dologra....(ilyenkor mindig megfogadom, hogy hallgatok a belső megérzéseimre) Ki tudja, lehet hogy jól jön még valamikor...bár remélem nem....

 
!

El sem hiszem, blogot írok!


36 éves, gyermektelen, tavaly óta férjezett!! :-)
Ez lennék én.
Az elmúlt időszakban sokat töprengtem azon, hogy hogyan tehetném könnyebbé ezeket a hónapokat (éveket), mitől érezném magam jobban, kevésbé kirekesztettnek. A problémáink olyanok, amit nem mindenki ért meg, sőt sokan kerülik is a témát,  azt a témát, ami engem valójában minden percben foglalkoztat. Úgy gondoltam, hogy útkeresésem állomásait, eseményeit a - nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek - elv alapján megosztom Veletek!
Erőt és bátorságot merítve leírom a mi történetünket.