Újév - döntés nélkül

Már lassan 4. hónapja, hogy anyuéknál lakom. Talán mondhatnám, hogy meg is szoktam. Amennyire rettegtem tőle, annyira kellemes meglepetés lett ez az egész. Bár az itthoniak kész katasztrófák, mégis azt mondhatnám, hogy nyugodtabb itt, sokkal nyugodtabb.

Nem hoztam döntést. Talán mert féltem tőle, talán nem akartam, talán azt akartam, hogy egyszer ő döntsön, ő oldja meg, ő hozza rendbe. Elmondtam, amit el kellett és rábíztam, hogy követi-e az általa generált, de általam meglépett változásokat. Féltem, hogy nem fogja. 

Az egyik sarkalatos pont az ideköltözés volt, pontosabban az, hogy egyértelműen kijelentettem, hogy nem költözöm vissza oda, ahonnan számos gondunk fakad, ahova engem annyi rossz köt és annyi megoldatlan probléma. Nem vagyok hajlandó visszafelé lépegetni, csak előre és előre. A változás az, amire szükségem van, nem pedig az, hogy visszamenjek az állóvízbe. Sokkolta, de felfogta. Az utóbbi hetekben rengeteget van itt, pedig nem kötelező. 

DEEEE! Azóta sem beszéltünk rólunk. Nem beszéltünk meg semmit azon kívül, hogy az új lakásba együtt költözünk. Talán ez is nagy szó azért, hogy így döntött, hogy jön velem. Még mindig nem tudom, hogy ő valóban akarja-e amúgy ezt az egészet. Nem nagyon erőlteti meg magát azóta sem. Engem annyira leköt a lakás, hogy néha úgy érzem nem is érdekel ez az egész...

Nem tudom hogy állunk, nem tudom hol tartunk. De azt tudom, hogy tartok/tartunk valahova. A költözésben van minden reményem. Talán az majd olyan változásokat hoz, ami megold egy pár dolgot akár így, akár úgy.

Mivel most neki kell majd ingáznia naponta, remélem rövid időn belül rájön, hogy nincs értelme a családi vállalkozást ilyen módon fenntartani és talán megembereli magát és belekezd valami újba, vagy ezt folytatja csak másképp. Önállóan, függetlenül.

Úgy érzem, hogy a 2016. sorsfordító év lesz, de hogy merre fordul majd a széljárás azt elképzelni sem tudom.

A lakásprojekt persze csúszik, december helyett jó ha februárban költözhetünk. Időközben bejött ez az új családtámogatási mizéria...3 gyerek...10 millió....hát ezen is elgondolkodtam azért....egy támogatási forma,melynek megfelelnénk...mert eddig valami miatt mindig ki voltunk zárva a különböző családtámogatási rendszerekből...ehhez még nem vagyunk elég öregek......hahaha......amúgy szocpolt, csok-ot se kapnánk....   de félek vele elköteleződni 10 évre......szóval ez is csak kavarog a fejemben.

Azért magamnak is gondoskodtam új kihívásokról, januártól (közigazgatási) szakvizsgáztatni is fogok. Vizsgáztatni és elnökölni egyaránt :-) Mindig is ki akartam próbálni magam az oktatás terén. Ez majd trenírozza az agyam is.

Az utolsó lombikot lemondtam még két-három hónapja. Karácsony előtt voltunk a Kaáliban, elvileg még most decemberben indult volna a következő fogamzásgátlóval, de végül ezt is lemondtam, vagyis eltoltam a költözés miatt. Szóval, ha minden igaz január végi mensinél kezdem a marvelont 35 napig, február végétől indul a stimu és úgy március közepén leszívás és beültetés. Addigra bízom benne, hogy a lakásos-költözéses káosz lecseng majd. 

Igazából az idő az elköltözésem óta semmit sem oldott még meg...de remélem csak egyelőre.

BÚÉK Mindenkinek!!!

Költözés

És nem az új lakásba...

Elköltöztem otthonról, vissza a szülői házba.

Nem amolyan mindent elcuccolós költözés volt ez, hanem olyan két bőröndöt telepakolós féle.

Ennek már három hete.

Egyszer úgy érzem jó döntés volt, másszor meg hogy nem. 

A novemberi lombik időpontot lemondtam.

Beszélgettünk, vagyis próbáltunk. Elmondtam, hogy szerintem nem szeret és ha nem így van bizonyítsa be...Kitett egy képet facebookra, aminek az volt a jelentése, hogy menjek haza, de mondani már nem mondta és azt sem hogy szeret...

Múlt héten 4 napig nem is beszéltünk telefonon se, most igen, de csak közhelyekről és jelentéktelen hétköznapi dolgokról.

Ez a kép és egy csokor virág volt 3 hét alatt az összes erőfeszítése annak érdekében, hogy visszatérjek hozzá. Még csak ide sem jött...

Továbbra is az a nagy kérdés, hogy a gyerek miatt - mert hogy vele van rá momentán a legnagyobb esélyem - maradjak-e (legfeljebb gyerekkel lépek majd tovább), vagy álljak odébb és kezdjek új életet, amit lehet hogy gyerek nélkül kell végigcsinálnom.

Még mindig nem tudom...pedig rengeteg jótanácsot kaptam tőletek.

Házasság vs. gyerek

Az utóbbi hónapokban sokat gondolkodtam, sok dolgon, az élet nagy dolgain. Sok, nem is sok, rengeteg kérdésem van a világhoz, a sorshoz, istenhez, a mindenttudóhoz.

Vajon tényleg fel kell-e áldozni mindent a gyerekért, azért hogy legyen? 

Időközben már az is mindegy lesz, hogy az a gyerek hova születik, ki lesz az apja, hogy te magad mivé válsz a kényszeres akarásban? Mert gyerek az kell, mert megérdemled, mert méltó vagy rá, mert te mindent megtettél, mert minden szerencsétlennek sikerül és neked is sikerülnie kell, mert ez lett a legfőbb életcél, a minden, amiről azt gondolod na majd a gyerek az majd helyreteszi az életed, majd megadja mindazt amire vágysz, majd pótolja mindazt ami hiányzik.

Lassan elveszted önmagad a harcban...

Irigylem azokat akiknek harmonikus a párkapcsolatuk, akik boldogok, megkapják amire vágynak mint ember és nő egyaránt.Nekik mindez a küzdelem sokkal könnyebb, hiszen csak egy - bár kétség kívül önmagában is hatalmas problémával - küzdenek meg, de azt legalább együtt teszik! Akinek megadják mentálisan, emocionálisan és minden számára fontos szinten azt, amire szüksége van. Nekem ez nem adatott meg a házasságomban.

Az egész házasságom egy elcseszett sóvárgás, sóvárgás azért hogy szeressen a férjem, hogy fontos legyek neki, sóvárság a figyelméért, a törődéséért, a kedves szavaiért, a szexért, egy pillantásáért és mindenért, ami boldoggá tenne. Na meg a gyerekért...Olyan kevés is elég lenne, tényleg, nagyon kevés is. 

Istenem, mennyivel könnyebb lenne, ha nem szeretném a férjemet!!!!

És aztán itt van ez az elátkozott reménykedés, az önámítás és önátverés legmegnyugtatóbb eszköze. Hogy egyszer majd megváltozik, egyszer majd felébred és rájön, hogy én vagyok élete értelme, hogy majd egyszer szeretni fog, vagy úgy fog szeretni, hogy érezzem is, ahogyan szükségem lenne rá. 

És telnek a hetek, a hónapok, az évek és te még mindig várod azt a napot.Kitartasz és még mindig szereted. 

Időközben ráeszmélsz, hogy az egész játékban egyedül vagy, mindent egyedül csinálsz, egyedül harcolsz, küzdesz valamiért ami nem is létezik és talán nem is létezett soha. Aztán lázadsz ellene, de ő azt mondja hogy csak hisztizel és rosszul látod mert ő aztán szeret, de tényleg. Majd ettől elalélsz, hogy kimondta a varázsszót, ami oly kedves a lelkednek... Vagy épp a lelkedet tiporja össze, átgázol rajtad majd egy bocsánattal elrendezné a maradandó lelki sérüléseidet...és te bedőlsz neki újra.....Aztán pár nap és minden folytatódik előlről. Még mindig szereted, de már magadat sem érted, hogy miért.......Mindenki tudja, te is tudod hogy tovább kéne lépned,hisz ez az egyetlen ésszerű és logikus megoldás, de nem teszed meg, nem vagy képes rá.

És akkor a sors besegít. Teszi eléd/elé a próbákat és ő elbukja, mindet elbukja. Olyan érzelmeket és rekaciókat sem vagy képes kiváltani belőle mint a szomszédból, vagy egy távoli ismerősből. Emiatt mindenkit utálsz aki boldog és kezded úgy érezi, hogy egy igazi rosszindulatú kis köcsög lettél, akivel senki sem érzi jól magát. A legrosszabb oldalad hozza ki ez az egész. Olyan gondolataid lesznek, amit még magad előtt is szégyellsz. Ha szerencséd van és átlátod, nem hibáztatod magad, ha nincs akkor még önostorozol is....

És akkor itt ez a meddőség. És a sok kérdés. Hogy vajon meg kell-e hoznom azt az áldozatot, hogy a férjemmel maradok egy rossz házasságban, amiben nem vagyok boldog, azért hogy lehessen gyerekem, vagy hogy az esély megmaradjon arra, hogy lehessen gyerekem, vagy próbáljak új életet kezdeni máshol, mással (ki tudja mikor), korai menopauzával peteérés nélkül megkockáztatva azt, hogy soha nem lesz gyerekem. Már látom, mikor végre összejövök valakivel úgy 1-2-3 év múlva és feltárom neki 40 évesen, hogy akkor itt ez a tégely és ebbe kéne spermát adni, hogy elkezdjük a vizsgálatait ahhoz, hogy gyerekünk legyen. Mondhatjuk a nagy szöveget, hogy lehet hogy mással összejön spontán, meg hogy lehet hogy nem akar ide születni az a gyerek, meg hogy érzi hogy rossz közegbe jönne és majd újraindul a petefészkem, ha harmonikus lesz az életem és bla, bla, bla...De mi van ha nem, mi van ha nem jön, vagy mi van ha nem találok senkit aki boldoggá tenne, mi van ha egy-két év múlva az én petefészkeim teljesen leállnak?

Ha nem lesz gyerekem, vajon meg tudom-e majd bocsátani valaha magamnak, hogy fontosabb volt a saját boldogságom, mint az esély a gyerekeim megszületésére.

4. Lombik

Az augusztus is eljött hát...sőt már szeptember közepe van.

A házassági-válságom most nem részletezném, azt hiszem megérdemel egy különálló bejegyzést, ha majd elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy papírra vetve is lássam a valóságot.

Augusztusban végre eljutottunk nyaralni Mallorcára. Tavaly nem volt nyaralás, a férjem azt mondta a nászúttal - két éve - már előre lenyaraltuk a 2014-est...ehhez következetesen tartotta is magát.

Szóval idén én már ragaszkodtam hozzá, hogy elutazzunk lombik előtt. Szükségem volt rá.

Mindent alaposan kiszámoltunk, hogy mikor indul a stimu, meddig kell elutaznunk, ,mikor kell legkésőbb hazatérnünk, így tulajdonképpen mindent, az egész augusztust és a nyári, kora őszi programokat mind a lombikra tekintettel alakítottuk. Ennek keretében egy szeptemberi egyhetes vitorlázást is lemondtunk az Adrián, merthát ha összejön, akkor én ugyebár nem megyek hajókázni, meg sehova sem.

Ember tervez, Isten végez. Mallorca 3. napján reggel már indult a stimu. Még jó, hogy elvittem az összes gyógyszerem és minden egyebet amire szükség lehet... sosem lehet tudni alapon. Indult a hormon, a steroid és a closty is. Aztán jött a vérhígító és a klion.

A nyaralás valójában langyos volt, nem tudtunk közelebb kerülni egymáshoz, pedig legbelül azért reméltem, hogy kicsit összehoz minket. Na mindegy.

Hazaérkezésünket követő szerdán már menni is kellett az első UH-ra. 

Azért azt tudni kell, hogy masszívan szedtem most is a DHEÁ-t,a vitaminokat, a barátcserjét, méhpempőt, D vitamint és a férjem is tömte magába a profertilt 3 hónapon át. Ez nálam legutóbb bejött, rekord 8 petesejt lett...az más kérdés hogy embrió csak egy lett.

Krizsa a 8. napon egy, azaz egy tüszőt látott. Igazából nem is lepődtem meg. Valahogy végig rossz érzésem volt....talán nem is hittem az egészben...akkor abban maradtunk, hogy két nap múlva megint megyek és ha így marad, le sem szívja és be is fejeztük a programot. Péntekre még két tüszőt facsartam ki magamból, így hétfőn megvolt a leszívás. 3 petesejt. Ez igazából magamhoz képest jó eredmény. Ettől a naptól elkezdtem bizakodni, hogy hátha, mégis......

Kedd reggel telefonáltam, a megtermékenyültek száma:0

Azt mondták várjunk még egy napot, szerdán hívjam őket újra. Így is tettem. A szám továbbra is 0. De elmondták, hogy az én sejtecskéim még mindig élnek és tulajdonképpen remekül vannak, ezért várjunk még egy napot. Így lett csütörtök, majd újabb 1 nap várakozás után péntek. A sejtjeim pénteken még mindig éltek, de nem termékenyültek meg.

Kicsit már nevetséges volt ez a + 4 nap várakozás...nem is értettem mire várunk....másnak egy hétfőn leszívott sejtje péntekre eléri a blasztociszta állapotot. Mi meg napokat várunk az amúgy pár perces megtermékenyülésre több napos petékkel és spermával? Olyan szürreális volt az egész.

A miértekre nem kaptunk választ. Azt elmondták, hogy a 3 sejtből egy nem volt jó, deformált volt és éretlen. A maradék kettőből egy érett és egy éretlen sejt volt. Az éretlent hagyományos módszerrel próbálták megtermékenyíteni, magyarul rácseppentettek egy tonna hímivarsejtet. Ott az volt a gond, hogy nem érett be utólag sem kellő időre. Az érettnél ICSI-vel próbálkoztak. De így sem sikerült. A petékkel nem volt semmi gond és a spermával sem, de fogalmuk sincs, hogy ennek ellenére miért nem termékenyült meg....

Így nem lett megint beültetés és így spóroltunk egy újabb TB-s lehetőséget...basszus....ez már a 2. "nemlombikunk"....

Krizsa nem hajlandó 6 hónapon belül újabb kezelést csinálni annak ellenére, hogy még beülti sem volt és ez nem is számít lombiknak, mert a TB nem engedi....amiről tudjuk, hogy nem igaz. 3!!!!!!! hónapot kell várni lombiknál, de ez nem volt az....mindegy ezen már nem is idegesítem magam....csak olyan bosszantó, hogy fizetnem kell egy olyan beavatkozásért, ami nekem egyébként jár.....és hogy nem egyenes, hogy nem azt mondja, hogy a szabályok szerint lehet, de a Kaálinál más a gyakorlat és a protokoll, vagy akármi és ők nem csinálnak csak 6 havonta...vagy valami....hogy ne érezzem, hogy hülyének vagyok nézve.....

De a lényeg, hogy új döntéseket hoztam.  

Novemberben lesz egy fizetős lombikunk, mert ezt akarom. Még idén akarom, mert végre karácsonyfát is akarok.

Most fogamzásgátlós stimu lesz.

Minden, de minden gyógyszert, vitamint, tablettát, táplálékkiegészítőt, gyógynövényt, kencét befejeztem. A pajzsmirigyre szedett letroxot váltottam ki egyedül jódaqua-val, ami természetes jódos víz. Remélem így nem okoz gondot, hogy hirtelen leállok a gyógyszerről.

Mivel kell a környezetváltozás, úgy döntöttem, hogy most végre már tényleg veszek egy lakást pár héten belül akármi is történik és visszaköltözöm/költözünk? Budapestre. 

És leteszem a cigit (23 éve dohányzom...), de tényleg, nem csökkentgetem pár szálra hanem elhagyom, végleg. Ebben a projektben a férjem is részt vesz, nélküle nem is menne...ő azért csal, mert napi 1-2 szál cigit lejmol, de én ma 9. napja hogy nem gyújtottam rá egy fél cigire sem!

Ennél többet azt hiszem már nem tudok tenni a bébiprojekt sikere érdekében. 

Kemény vagyok, erős vagyok, kitartó vagyok! :-)

És nagyon elegem van már abból, hogy csak állok és várom, hogy történjen valami...A változás, amit év eleje óta hiába várok....csak rajtam keresztül, az én cselekedeteim által következik be, mert ő sosem fog lépéseket tenni...nekem/nekünk viszont kell a változás.És én ott már nem bírom....

Majd én elhozom a változásokat. Csak győzze tartani a lépést és alkalmazkodni az új helyzethez....

Azzal azért tisztában vagyok, hogy ez vagy az új közös életünk kezdetét jelenti, vagy épp annak a végét...

Számtalanszor

Karácsony óta számtalanszor voltam holtponton...

Igazából maga a decemberi ünnepek is "érdekesen" teltek, például amiatt, hogy az én férjecském semmit, de konkrétan semmit sem vett nekem ajándékba....

Aztán jött a szintén kesze-kusza Újév, amit gyakorlatilag a válás gondolatáig fajuló veszekedések tarkítottak. Nyilván ezért sem voltam túl aktív az elmúlt hónapokban. Ezúton is gratulálok mindenkinek, aki azóta világra hozta csodálatos gyermekeit, vagy épp újabb csodákat hord a szíve alatt. :-)

Eldöntöttem, hogy szeretnék végre egy lakást  Budapesten, mert a közlekedés egyre rosszabb, ma is 2,5 óra alatt értem be dolgozni. Ez az utazgatás kiveszi az életerőmet...és minden olyan idő, ami másnak szabadidő, ami feltölthetné, boldoggá tehetné, amit saját testi-lelki fejlődésére fordíthatna az ember - azt az időt én egy koszos és kényelmetlen buszon töltöm napi 4-5 órában. Nem bírom, ennyi volt. Hónapok óta keresek, de ami most van az Ingatlanpiacon...hát...az valami katasztrófa. Jelenleg úgy állunk, hogy nem nem akarom, hanem egyszerűen nem tudom elkölteni a pénzemet....Minden körülmény csak hátráltatja az Ingatlanvásárlásomat. (igazából nem csak azt....) Mintha a sors utazásra ítélne...és próbára tenné az idegrendszerem.

Házasságomat tekintve azt mondhatnám, hogy krízisben van, komoly krízisben. Mégpedig minden szempontból. Úgy érzem, hogy minden alap, amire épülhet egy kapcsolat, az összeomlott. Sőt mostanában sokat gondolkodom azon is, hogy soha nem is voltak meg ezek az alapok, csak én hittem, mert annyira akartam hinni. Azért úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt neki és magamnak is. Ennek keretében többször átbeszéltük a lehetőségeket és a jövőt. A jelenlegi formájában biztosan nem fog ez már hosszú távon működni, ezért változtatni kell. Leginkább neki, mégpedig azért mert a szülei rákényszerítenek olyan szerepet, ami megfolytja és ami ráadásul anyagilag is csak tönkrevágja. Itt az ideje, hogy leszakadjon a szüleiről és engem meg jövőbeni gyermekeinket rakjon első helyre. És annak is itt az ideje, hogy végre kiálljon magáért. 

Csak az a baj, hogy retteg konfrontálódni a szüleivel. Bármi tesznek ami neki határozottan nem jó, ő még csak megemlíteni sem meri nekik, ők meg ezt jól kihasználják. És ez a lényeg: kihasználják! Ő az arany tojást tojó tyúkjuk, aki halálra dolgozza magát és eltartja őket....míg mi meg külön kasszán vagyunk. Tavaly még nyaralni sem volt pénzünk, de a szülők meg csak gyarapodnak....abból a pénzből többek között amit a férjem egyedül teremt elő. De neki meg teljesen üres a bankszámlája? Mi lesz, ha gyerekünk lesz? 

Talán ha sikerül végre megvenni a nekem szánt lakáskát, akkor majd elgondolkodna, hogy mi és ki a fontos neki. Én senkinek sem akarok 4. meg 5. lenni az életében. Olyan emberből sok van, akit nem érdeklek és aki nem törődik velem...de a férjemnek ez lenne a dolga.....

Megmondtam neki, hogy amíg nem rendezi a családi cég dolgait, amíg nem áll a sarkára, amíg nem válik le a szülőkről, addig nem vagyok hajlandó belevágni a következő lombikba. Én őt akarom, de egyedül, jelenleg viszont ő(k) hárman vannak. És ugye mi még együtt is élünk a szüleivel...bár igaz, hogy külön szinten, de akkor is.

Ebben a stresszes helyzetben amúgy sem látom sok értelmét az egésznek. Igazából mérlegeltem. Az utazást két módon iktathatom ki az életemből. Egyrészt ha munkahelyet váltok, másrészt ha lakóhelyet. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy jelenleg egyetlen stabil dolog van az életemben, ez pedig a munkám. Lehet hogy nem mindig azt csinálom amit szeretnék, de legalább jól megfizetik. A legésszerűtlenebb dolog lett volna ha felmondok. Ezért inkább a lakás és a visszaköltözés mellett döntöttem. A másik a családi céges mizéria, abba viszont én nem tudok lépéseket tenni, csak ő. Ez az ő része, az ő feladata, az ő karmája. 

Ha ez a két dolog kiiktatódik, akkor azt hiszem sokkal nagyobb lesz az esélyünk arra, hogy babánk legyen. Őszintén bevallom attól rettegek leginkább, hogy ő soha nem fogja megtenni az általam várt lépéseket. Nem jön majd velem Budapestre sem, mert nem vagyok neki elég fontos. Annyira legalábbis nem, hogy értem, vagyis értünk megtegyen lépéseket. Az idő majd eldönti ezt is.

Lombikra visszatérve igen, túl vagyunk a 3. lombikon. Köszönöm az érdeklődéseket, nagyon kedves volt mindenkitől, aki gondolt rám. 

Februárban kaptuk az újabb pofont.

Tényleg úgy érzem mintha minden ellenem dolgozna. Ha 100%-ban teljesítek mindent, akkor sem alakulnak jól a dolgok. De semmi sem.

Lombikra visszatérve: szóval február elején indult a stimu. Ugye nálam mindig az alapanyag a gond, hogy ugye nincs petesejt....hát most az is lett. Még pedig 8, igen, nyolc!!!!!!!! Azért azt gondolom, hogy a Dhea és a barátcserje megtette hatását. A két lombik alatt összesen 2 db sejtem lett, most meg nyolc. Őrület. Többször megkérdeztem, hogy biztos hogy nem kevertek össze valakivel? Biztos, hogy az a nyolcas az én számom?? Ráadásul Valentin nap is volt, pont az első napon amikor telefonálni kellett. Olyan boldog és bizakodó voltam.

Mint akit hátbavágtak, úgy csuklottam össze mikor kimondták, hogy összesen csak egy termékenyült meg a nyolcból. Egy sejt megsérült a tisztításkor, három éretlen volt, a maradék négyből meg csak egy termékenyült meg. Hogy a büdös rohadt fenébe lehet ez??? A korábbinál két sejt lett és kettő termékenyült meg. Most négyszer annyi sejtből meg feleannyi????? Igazságtalan az élet.

3 naposan kaptam őt vissza. Olyan volt, mint egy szabályos kis virág. Beülti után egy hétig otthon maradtam egyedül. Igen, egyedül. Mert az én férjem ezt a projektet sem ítélte annyira fontosnak, hogy emiatt otthon legyen velem és segítsen az idő múlásában. Elment 4 napos síelésre és tivornyára a cimbikkel, miközben én otthon feküdtem egyedül és számoltam a perceket, hogy mikor lesz már két héttel később. Eközben ő remekül szórakozott, ahogy a megosztott képekből és az igen vidám-ittas hangjából ez nap, mint nap kiderült. Ezek után, mikor többet sírtam, mint aludtam ezekben a napokban miatta....kicsit sem csodálkozom, hogy ez a baba sem maradt velünk. 14. napi tesztelés és 16. napi tesztelés is negatív lett. 

Én már akkor tudtam, hogy ilyen körülmények között én nem vállalom a következő lombikot. Vagy változtatunk az életünkön, vagy nem egy út van kijelölve számunkra és akkor bizony tovább kell lépni.

A következő 4. lombik - és a változás - várható határideje: 2015. augusztus