Már lassan 4. hónapja, hogy anyuéknál lakom. Talán mondhatnám, hogy meg is szoktam. Amennyire rettegtem tőle, annyira kellemes meglepetés lett ez az egész. Bár az itthoniak kész katasztrófák, mégis azt mondhatnám, hogy nyugodtabb itt, sokkal nyugodtabb.
Nem hoztam döntést. Talán mert féltem tőle, talán nem akartam, talán azt akartam, hogy egyszer ő döntsön, ő oldja meg, ő hozza rendbe. Elmondtam, amit el kellett és rábíztam, hogy követi-e az általa generált, de általam meglépett változásokat. Féltem, hogy nem fogja.
Az egyik sarkalatos pont az ideköltözés volt, pontosabban az, hogy egyértelműen kijelentettem, hogy nem költözöm vissza oda, ahonnan számos gondunk fakad, ahova engem annyi rossz köt és annyi megoldatlan probléma. Nem vagyok hajlandó visszafelé lépegetni, csak előre és előre. A változás az, amire szükségem van, nem pedig az, hogy visszamenjek az állóvízbe. Sokkolta, de felfogta. Az utóbbi hetekben rengeteget van itt, pedig nem kötelező.
DEEEE! Azóta sem beszéltünk rólunk. Nem beszéltünk meg semmit azon kívül, hogy az új lakásba együtt költözünk. Talán ez is nagy szó azért, hogy így döntött, hogy jön velem. Még mindig nem tudom, hogy ő valóban akarja-e amúgy ezt az egészet. Nem nagyon erőlteti meg magát azóta sem. Engem annyira leköt a lakás, hogy néha úgy érzem nem is érdekel ez az egész...
Nem tudom hogy állunk, nem tudom hol tartunk. De azt tudom, hogy tartok/tartunk valahova. A költözésben van minden reményem. Talán az majd olyan változásokat hoz, ami megold egy pár dolgot akár így, akár úgy.
Mivel most neki kell majd ingáznia naponta, remélem rövid időn belül rájön, hogy nincs értelme a családi vállalkozást ilyen módon fenntartani és talán megembereli magát és belekezd valami újba, vagy ezt folytatja csak másképp. Önállóan, függetlenül.
Úgy érzem, hogy a 2016. sorsfordító év lesz, de hogy merre fordul majd a széljárás azt elképzelni sem tudom.
A lakásprojekt persze csúszik, december helyett jó ha februárban költözhetünk. Időközben bejött ez az új családtámogatási mizéria...3 gyerek...10 millió....hát ezen is elgondolkodtam azért....egy támogatási forma,melynek megfelelnénk...mert eddig valami miatt mindig ki voltunk zárva a különböző családtámogatási rendszerekből...ehhez még nem vagyunk elég öregek......hahaha......amúgy szocpolt, csok-ot se kapnánk.... de félek vele elköteleződni 10 évre......szóval ez is csak kavarog a fejemben.
Azért magamnak is gondoskodtam új kihívásokról, januártól (közigazgatási) szakvizsgáztatni is fogok. Vizsgáztatni és elnökölni egyaránt :-) Mindig is ki akartam próbálni magam az oktatás terén. Ez majd trenírozza az agyam is.
Az utolsó lombikot lemondtam még két-három hónapja. Karácsony előtt voltunk a Kaáliban, elvileg még most decemberben indult volna a következő fogamzásgátlóval, de végül ezt is lemondtam, vagyis eltoltam a költözés miatt. Szóval, ha minden igaz január végi mensinél kezdem a marvelont 35 napig, február végétől indul a stimu és úgy március közepén leszívás és beültetés. Addigra bízom benne, hogy a lakásos-költözéses káosz lecseng majd.
Igazából az idő az elköltözésem óta semmit sem oldott még meg...de remélem csak egyelőre.
BÚÉK Mindenkinek!!!
