2015. október 15., csütörtök

Költözés

És nem az új lakásba...

Elköltöztem otthonról, vissza a szülői házba.
Nem amolyan mindent elcuccolós költözés volt ez, hanem olyan két bőröndöt telepakolós féle.

Ennek már három hete.

Egyszer úgy érzem jó döntés volt, másszor meg hogy nem. 

A novemberi lombik időpontot lemondtam.

Beszélgettünk, vagyis próbáltunk. Elmondtam, hogy szerintem nem szeret és ha nem így van bizonyítsa be...Kitett egy képet facebookra, aminek az volt a jelentése, hogy menjek haza, de mondani már nem mondta és azt sem hogy szeret...

Múlt héten 4 napig nem is beszéltünk telefonon se, most igen, de csak közhelyekről és jelentéktelen hétköznapi dolgokról.

Ez a kép és egy csokor virág volt 3 hét alatt az összes erőfeszítése annak érdekében, hogy visszatérjek hozzá. Még csak ide sem jött...

Továbbra is az a nagy kérdés, hogy a gyerek miatt - mert hogy vele van rá momentán a legnagyobb esélyem - maradjak-e (legfeljebb gyerekkel lépek majd tovább), vagy álljak odébb és kezdjek új életet, amit lehet hogy gyerek nélkül kell végigcsinálnom.

Még mindig nem tudom...pedig rengeteg jótanácsot kaptam tőletek.

26 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Ja, és "Molly Reménysége" voltam :) Korábban sokat beszélgettünk egymás blogos felületén)

      Törlés
    2. Bocsanat, toroltem a fentit, veszelyes uzem ez a tanacsadas. Nem akarlak, befolyasolni. Ha tudnek segiteni, megtennem. De nem tudok... :-\

      Törlés
  2. Baromi nehéz tanácsod adni pedig úgy szeretnék (gondolom mindenki szeretne, hiszen úgy drukkolunk hogy boldog legyél). Nem ismerjük a Férjedet, csak egy ködös elképzelésünk van róla. Ő ilyen hideg típus? Aki nem tudja kifejezni az érzelmeit? Aki esetleg belül ugyanúgy szenved a gyerek sikertelenségtől? Vagy ő nem is igazán akart gyereket, meg családot sem, csak úgy belesodródott?
    Vagy minden jól működött köztetek csak ez a sok kudarc okozta a feszültségeket?
    ***
    Nekem kicsit más a véleményem mint Pirosnak (de csak kicsit). Ha már megvan a gyerek, és egészséges, azt mondanám ne habozz kilépni egy nem jó kapcsolatból mert - annak ellenére hogy én egész nap panaszkodom a blogomon és az életben is - valahogy egyedül megbírkózom a hétköznapokkal mert a Férjem nem tud segíteni csak nagyon ritkán. DE: ott van mégis hogy ha valami baj lesz, a gyerek megbetegszik (és nem egy náthára gondolok) akkor mégsem egyedül kell megoldanom a helyzetet. És igen a terhesség is lehet iszonyat nehéz. És te még teherbe sem estél hiszen pont ez a baj. Áll még előtted egy kűzdelem, nem tudhatjuk mennyi idő. Nekem nagyon furcsa hogy nem hajlandó a Férjed ezt megbeszélni veled, de szerintem vannak jó párterápiák ahol azért valaki mediál és segít azoknak akik mondjuk nehezen nyílnak meg.
    Ilyesmi segíthetne?

    VálaszTörlés
  3. Kedves U2, szoktalak olvasni, es most eloszor hozza is szolok. Csak azert, hogy tudd, sokan vagyunk/voltunk ebben a cipoben. Remelem, hogy ez ad erot neked. Nem adok tanacsot, csak leirom velem hogy volt. Ket dolog, ami anno nalam/nalunk segitett, az egyik a parterapia. Segitett kimondani dolgokat, es itt nem lehetett "elszaladni" a beszelgetes kozepen, ajtot becsapni, duzzogva setalni indulni... A masik, hogy sok olvasas utan sikerult valamennyire megerteni a parkapcsolat/ emberi kapcsolatok dinamikajat. Pl. ha tulszeretunk valakit, az ki akar lepni a kapcsolatbol, mert nem tud mit kezdeni ezzel a tulszeretessel, menekulni akar. Tudom, hogy nehez, es nem is erre vagysz, marmint, hogy ne mondjad a ferjednek, hogy szereted, vagy hogy ne oleld meg... De van az ugy, hogy a merleg elbillen, mert az egyik tul sokat ad, es erre, aki mindezt a jot kapja, menni akar. Az altalad is leirt es hasonlo helyzetekrol meg ez jut mindig eszembe: ideje van a szaggatasnak es ideje van a megvarrasnak. Biztos kozhely most ez neked, de kivanom, hogy a szamodra legjobban alakuljon. Sok sok erot neked.

    VálaszTörlés
  4. Ott áll naponta az ajtótokban, hogy menjél haza?
    Hívogat, üzenget?
    Érzed rajta a kétségbeesést, hogy elveszíthet Téged akár végleg?
    Mondja, hogy "szeretlek, hiányzol"?
    Te is láttál már "hideg, közönyös"-nek titulált férfit, hogyan viselkedik, ha szeret valakit? (Én igen, jó lecke és hatalmas pofon volt...)

    VálaszTörlés
  5. Tudom, hogy nem vigasztal, de nagyon sokat jelent nekem olvasni a torteneted, igy egyre inkabb en is elszanom magam a dontesre. En inkabb Lovely-val ertek egyet... orokbefogadason nem gondolkodtal? Azt egyedulallokent is lehet. Bar most hogy belegondolok, lombikozni is!!!

    VálaszTörlés
  6. Régóta olvaslak már, csak csendben. :-) Nem olyan egyszerű gyerekkel kilépni egy kapcsolatból. Mégha az apát nem is érdekli kezdetben a gyerek. De mi lesz ha később igen? És ha a gyereket kezdi el érdekelni? Joga van megismerni a vér szerinti szülőjét. Pár hónap/év múlva lehet, hogy lesz egy normális szerető párod/férjed, nem biztos hogy kényelmes lesz egy harmadik fél, akihez nagyon sokáig még köt a gyerek. Nagyon nehéz helyzet, de szerintem jól tetted, hogy elkóltöztél, mégha nem is teljesen. Szeretettel: Babi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ha nem talal tarsat belathato idon belul...? Egesz eleteben banni fogja. En egyedul is bevallalok gyereket ha ugy alakul az eletem. Eddig akarhany egyedulallo anyukaval beszelgettem, beismertek h nehez, de ugyanigy tettek volna, nem banjak, mert ott a gyerek.

      Törlés
    2. Miért kell abból kiindulni, hogy nem talál? Mondjuk addig lehetőség sincs, amíg nem határozza U2 el, hogy merre tovább. Csak azért benne maradni egy a leírtak alapján nem igazán működőképes, egyoldalú kapcsolatban, mert mi lesz ha...ebbe gyermeket vállalni és ugyanúgy dilemmázni a menjek/maradjak kérdéseken csak immáron kisgyerekkel, na az az igazi időveszteség.

      Törlés
    3. Azt egy szoval se mondtam, h maradjon egy nem mukodo kapcsolatban... es ha ugy alakul meg egyedul is bevallalhat gyereket, orokbefogadas, donorral lombik...

      Törlés
    4. Meg nem tudom, hany eves U2, de tegyuk fel h elvalik, stb ujra osszeszedi magat, randizni kezd, az is mind ido. Es egy randit nem azzal kezd az ember lanya, hogy bocs de gyerunk a lombikkozpontba. Szoval nem akarok en sem semmit tanacsolni, azert van ilyen hatarozott velemenyem a temaban mert nagyon hasonlo helyzetben vagyok es sokat gondolkodtam en is. Es tok jo ennyi szempontot olvasni, mert annyival tobb nezopontot ismer meg az ember.

      Törlés
  7. Szia, rettentő nehéz bármit reagálni, hiába kavarognak a mondatok, amiket leírnék legszívesebben...
    Én nem vagyok tájékozott a témában, de egy hozzászóló azt írja, egyedül is lombikozhatsz, gondoltál már erre, mint lehetőség?
    Lelkileg sok erőt kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  8. Meg lesznek a válaszok, csak még idő kell. Érezni és tudni fogod, hogy hogyan dönts! A férjed meg picit bizonyítson! Én is úgy léptem volna, mint Te. Bátorság volt eljönni.... de szerintem csak így lehet esélyed a boldogságra. Nagyon szorítok Neked! Boldog nő és ANYA leszel! Még idő...idő kell... Heni

    VálaszTörlés
  9. Most ezzel az elmenéssel te zsarolni akarod a férjedet?
    Nem tudom hány évesek vagytok de olyan gyerekes ez a facebookos játszadozás-üzengetés.
    Arra nem gondoltál, hogy elfáradt a kapcsolatotok? Mi lenne ha újra visszatalálnátok egymáshoz- addig a baba témát tegyétek félre, újra randizni, újra közös élményeket gyűjteni. Aztán meglátjátok, hogy megye együtt az élet.
    Tudom nagy divat manapság egyedül gyereket nevelni kész akarva vagy véletlenül, de csonka családba felnőni kurva szar. Hiába tesz meg az anya 1000 %-ban mindent, nem tudja pótolni helyettesíteni az apát. A jobbik eset ha lánya lesz, mert ha fiúval marad valaki egyedül az ahogy az élet is mutatja nagyon problémás, nagy szívás.
    Én társkeresőztem egy darabig, nem a semmiért olyan nyomik, lelkibetegek , agresszívak egynémely férfi. A többség csonka családbeli..anyu, nagymami, vagy keresztanyu nevelte fel. Nem látott maga előtt példát, azt a selejtett viszi tovább, arra építi a kapcsolatát, úgy él benne úgy bánik a barátnőjével.
    Tudom sok nőt nem érdekel ez. Viszont egy anyát , aki szereti a gyerekét az miért szívatja így meg?

    VálaszTörlés
  10. Kedves Névtelen
    szerintem kár, hogy ezt ide leírtad

    VálaszTörlés
  11. Szia, nők lapja fórumon találtam meg a linkjét a blogodnak. Beleolvasgattam a blogodba. Nehéz fájó szívvel olvastam a soraidat, mert egy idősebb rokonom sorsa villant be rólad. Régen nem értettem meg, sőt fiatalon egy önző, gonosz nőnek tartottam mert férfi nélkül vállalt gyereket.Nagyszüleim is haragudtak ezért érte.
    Gyerekként pokolian sajnáltam a másodunokatesomat, hogy neki "rossz gyerekkor " jutott, imádott egész nyáron velünk lenni, ahogy nőtt rendszeresen sírt panaszkodott, minden évben a nyarakat várta, hogy jöhessen hozzánk több hónapra.Kamaszként meg szinte minden hétvégén nálunk lógott. Imádja a szüleimet a mai napig.
    Egyébként gyerekként megkapott otthon mindnet- szeretet, figyelem, törődés, rajongást, viszont a család az hiányzott neki.

    Szerencsére ma már boldog többgyerekes anyuka, szerető férje van, sikeres vállalkozása. Pszichiátere segít neki évek óta feldolgozni az egyszülős nevelés okozta sebeket, a kiegyensúlyozott gyerekkor hiányát. Az anyukájával nem rózsás a kapcsolatuk, évente párszor találkoznak holott alig 20 km távolság van köztük.

    Ha van időd olvasd el a Mérgező szülők című könyvet...ma már alapirodalom lehetne a gyereket vállaló pároknak, hogy mi az amire figyelniük kellene. ( jó vannak benne durva dolog és nem arra gondolok jelen esetben, de érint alaptémákat is)

    Nagyon nehéz helyzetben vagy. :( Szerintem egy darabig ne gondolkodj , ne rágódj rajta...hagyd hogy az idő peregjen, múljanak a napok és az élet megadja a választ, irányt fog mutatni.
    Kitartást neked.
    Sz.

    VálaszTörlés
  12. En is lattam ilyet. Egytol egyig kiderult, hogy nem azert nyomi a felnott mert nem volt apja hanem mert az anyja nem nevelte normalisan, potlekot keresett benne stb. Nem feltetlenul attol fugg a boldog gyerekkor hogy ott van e az apad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      szerintem meg a gyereknek kell apa és anya is, ha fiú annak igenis kell az apa. Egy apát nem helyettesíthet egy nagypapa, keresztapu.heti x alkalommal.
      Sok a bénabéla, lehetetlen tesze-tosza pasi. Nem volt apu, nem volt aki férfi mintát mutasson.
      Anyu ideig óráig jó. De szerelni, focizni, férfias viselkedést megtanítani nem tud. Mutass nekem egy fiút aki kiskamaszként az anyját kérdezné a szexről, a lányokról. Aki az anyjával akar férfiasabb hobbit csinálni.
      Kicsiként anyu még elfutkos vele, max fára mászik és később mi lesz?

      Hogy tanulja meg, hogy a férfi női kapcsolatokat, viselkedési formákat? a férfi szerepet a társadalomban?

      Persze nem mindenki jó apa, van egy csomó szar kupac aki jó hogy nincs a gyereke életében. De a férfiak többsége azért jó apa.

      A mai kor férfiai elnőiesednek! Miért? Mert így lettek nevelve. :( A mai kor nőire meg azt mondják kemények határozottak . mIért? Mert muszáj nekik, mert sok pasi béTa. Nem ért a szereléshez, egy szöget beverni nem tudnak. Praktikerbe, OBI-ba ó te jó ég mennyi szerencsétlenség szokott lenni, amikor otthon a feleséggel összevesznek. Mérgébe lemegy a boltba és venni akar ezt az, hogy leszakadt kredenc ajtót felszerelje, vagy az elromlott fűnyíróba alkatrészt vegyen, vagy polcot akar feltenni és még sorolhatnám

      Törlés
  13. Szia,
    sokszor eszembe jut a blogod. :)
    Hogy vagy, hogy vagytok? Sikerült leülni és nézőpontjaitokat egyeztetni?
    Ildi

    VálaszTörlés
  14. én is benézek sűrűn, érdekel mi történik Veled/Veletek.
    drukkolok a legjobb döntésért

    VálaszTörlés
  15. Remelem, minden rendben Veled!

    VálaszTörlés
  16. Szia, én is várom nagyon, hogy írj. Akár így, akár úgy alakult, de egy pár sort biztos sokan szívesen olvasnának Tőled.
    Nehéz lehet...

    VálaszTörlés
  17. Kellemes karácsonyt nektek. Remélem jól alakult a sorsotok.

    VálaszTörlés
  18. Egy dolog hogy szeret, de más hogy ezt ki tudja-e fejezni, és ráadásul pont úgy, ahogy azt Te elvárod. Mert elvárásaid, azok vannak, de most komolyan, lehet, hogy ő egyszerűen nem az a típus, aki napi szinten romantikázik, attól még lehet, hogy borzasztóan szeret. Te meg jól elcseszed az egészet. Gratulálok

    VálaszTörlés