Az elvált meddő nő

Egy elvált 38 éves meddő nő. Aki kudarcot vallott. Akit nem szerettek, mert nem volt elég jó. Nem voltam elég jó. Neki nem voltam elég jó.

Mert nem ismert, magát sem ismerte...nem is tudta milye van. Nem tudta ki vagyok, nem látta az értékeimet. Nem akarta látni. 

Felőrölt minket az élet, a sok kudarc, a sikertelen kezelések...éveken át. Mindez még egy harmonikus kapcsolatot és házasságot is próbára tesz, nemhogy egy érzelmileg gyenge lábakon állót. Rengeteg erő kell ehhez és még több kitartás, ami csak együtt működik. Jóban és rosszban.

Minden órában azon gondolkodtam, hogy vajon milyen lehetőségei vannak egy elvált meddő nőnek? A folyamatos dilemmák:  Folytathatom a programot? Egyedülállóként kapok donort? Vagy már leírtak? 
Rettegtem attól, ha elhagyom a férjem, akkor sosem lesz saját gyerekem. Mert vele van a legtöbb esélyem...az idő ellenem dolozik....Talán még várni kellett volna ezzel a válással, talán még ki kellett volna tartanom bármennyire is boldogtalan voltam...talán nekem ez az ára....elviselni mindezt......mert hát a gyerek az gyerek. Ez kellett volna, hogy prioritás legyen, nem a büszkeségem, vagy a saját boldogságom. Önző vagyok! Mert aztán férj nélkül elvagyok, nade gyerek nélkül!? Az kizárt. 
Vagy mégsem? Hisz én már legbelül nem akartam tőle gyereket. Vagy mindegy? Mindegy kitől van csak legyen? 
De bántott, nem szeretett, nem érdemelt meg...tovább kell lépni. 
Jó döntés volt? De miért?

MERT ÍGY VISSZAADTAM MAGAMNAK AZ ESÉLYT ARRA, HOGY EGYSZER BOLDOG LEGYEK.

Mással, vagy anélkül, máshogyan, de boldog! Mert ez nekem is jár. Mert erre vágyom. Mert mindenki erre vágyik, ha van gyereke, ha nincs. Hogy majd jön valaki, aki értékel, aki meglátja bennem a jót, aki tisztel, megbecsül, vigyáz rám és szeret. Pont olyannak amilyen vagyok. Akinek majd elég jó leszek, sőt, akinek én leszek a legjobb.

Az önmarcangolás és a jó döntés volt-rossz döntés volt dilemma után ráéreztem a szabadság ízére. Egyszer csak úgy megcsapott és bekebelezett. Ez egy következő stádium volt...amiből az utóbbi időben lássuk be, volt  és azt hiszem lesz egy pár.....

Nyár, ősz, sziget, fesztiválok, bulik, tinder és társai, Balaton, színház, koncertek.... Végre azt éreztem, hogy élek. Nem kellett senkihez alkalmazkodni és nem kellett senkire tekintettel lenni. Hatalmas volt a kontraszt a régi tartalmatlan és ingerszegény életemhez viszonyítva. Ez egyfajta kitörés és kényszeres tiltakozás volt a részemről azt hiszem. Túlzásba vittem néha, sokat ittam és sokat cigiztem. Alig aludtam. Kényszeresen el kellett foglalnom magam minden percben, hogy az agyamnak ne legyen semmilyen szabad kapacitása a már volt férjemre és az elcseszett házasságomra. 

Nem tartottam a diétát, nem figyeltem a szénhidrátokat, nem szedtem semmit a letroxon kívül. A gyógyszerek is rá emlékeztettek. Minden rá és a közös életünkre emlékeztetett. Sztrájkba léptem.

Néha elgyengültem...egy párszor találkoztunk. Hol ő keresett (persze csak ha ivott), hol én.....aztán elmagyarázta azt, hogy a válás szerinte nem elválás és hogy összejárhatnánk szexelni.... Mert ő ezt így szeretné. Tényleg azt gondolta, hogy pont őt fogom tartani szeretőnek azért, hogy túl tudjam tenni magam az exférjemen, azaz rajta????? Őrült gondolat. Börtönbe zárnám magam...sose tenném túl magam....soha....... Akkor lezártam. Agyban...Kértem, hogy csináljunk úgy, mint akik elváltak. Ne keressük egymást és húzzuk meg azt a vonalat amit rég meg kellett volna. És így lett. Ez volt az utolsó "érdemi" beszélgetésünk. Legbelül nem akartam ezt...de az agyam tudta, hogy ez a helyes.

Folyamatosan háborúzott bennem a szív és az ész, a ráció és az emóció.

Újra kellett tanulnom mindent ennyi év után. Először is a szingli tudatot kellett bevésnem az agyamba. Igen én már szabad vagyok! Ránézhetek másra és igen, nőként kezelnek. Mert bármilyen furcsa, NŐ vagyok. 
Újra kellett tanulnom beszélgetni a férfiakkal. Nőként. Bizonyám, igazi nőként. Aztán jöttek a tudatos randik csak gyakorlásképpen. Ki kellett zökkentenem magam.....Először zavarban voltam, de aztán belejöttem...már ment a flört, a szexi mosoly és minden egyéb női varázskelléket tudtam már használni. Ez a játék, pontosabban iskola kb 3 hónap volt.

Mindent akartam egyszerre. Minden elvesztegetett percet bepótolni. Mindent megtenni, amit eddig nem tudtam, nem mertem, vagy vonakodtam. Akartam nyelvet tanulni, táncolni, továbbtanulni valamit, fejlődni mentálisan, spiritualisan, spontán lenni, őrültségeket csinálni nem törődve a konvenciókkal. 
Az élet azért sokszor nagylelkű volt. Mindig volt olyan pillanatom, amikor visszakaptam egy darabot régi önmagamból. Mint egy puzzle, keresgéltem a darabjaimat, hogy összeálljak egy új, valódi, hús-vér egésszé. Hogy ugyanaz a szerethető jóember legyek, mint aki voltam. Azelőtt...az egész előtt....Persze egy tapasztaltabb és bölcsebb kiadásban.

Viszont a szex...úgy éreztem képtelen vagyok mással, nem érhet hozzám más, nem...nem tudnám elviselni. Fenntartottam ezt a köteléket. Mert szükségem volt rá. Talán nem tudtam elszakadni. Legbelül még nem. És rettegtem...ennyi év után....ennyi minden után amin keresztülmentünk....úgy gondoltam nem tudok mással, nem akarok mással. 

El kellett vágnom ezt a kötelet....  tudtam jól....odabilincselem magam.....talán megtörik a jég....talán könnyebb lesz, de lehet hogy borzasztó.....

Miért érzem úgy, hogy megcsalnám az exférjem, mikor már elváltunk?

Lelket tépázó, tonnás súlyként lelkemre nehezedő gondolatok voltak ezek.

Elterelve a figyelmem úgy döntöttem, hogy teljes kivizsgálásra megyek. Tudni akarom, hogy végleg kimerültem-e.Tudni akarom mennyit ártott a sokévi kezelés, hogy egyáltalán hol tartunk, hol tartanak a petefészkeim..... Tisztán kell látnom az esélyeimet ahhoz, hogy dönthessek majd, hogy mit tegyek, milyen útra lépjek.
 Nem mondok le a gyerekről. Nem és nem! A férjem a múlté, de én itt vagyok. Kellett valami cél. Hát kreáltam! Körzeti, szemészet, fülészet, uh, röntgen, kardiológia, rákszűrés,  nőgyógyász, bőrgyógyász és endokrinológus. Dr Tüü. Decemberben hozzá is eljutottam.

Ezzel párhuzamosan vásárlásba fojtottam a bánatom. Lecseréltem a ruhatáram egy részét. Új kabátok, csizmák, cipők, chanel és még egy új csúcstelefont is vettem magamnak. Mert jár nekem és mert szeretnem kell magam!!!  Új életet kezdtem. Legalábbis nagyon akartam.

Aztán megtörtem a jeget...elvágtam az utolsó - fizikai - köteléket is. Tudatosan.

Olyan volt, mintha benyomták volna rajtam a reset gombot. Egyszerűen újraindult a rendszerem...visszatért a kihalónak hitt libidóm és a szervezetem olyan reakciókat produkált, mint 20 éves koromban. Egy újabb darab magamból...jó érzés volt rádöbbenni, hogy mégsem vagyok egy frigid fapina....perszóna.....hogy nem kell elásnom magam.....
Újra Nőnek éreztem magam. 
Szükségem volt erre, mint egy falat kennyérre, hiszen az önbizalmamat akkor már a Mariana- árok legalján kellett keresni. 
Majd jöttek a pozitív feetback-ek...simogatták a lelkem.

Igen, ezaz! Alakulok. Kezdtem összeszedni magam és ráléptem a független, egzisztenciával rendelkező, okos, de elsősorban szabad és vonzó NŐ útjára.